Címke: túra

A fehéringes közmagyar: Kányádi Sándor

Magyarságunkat legbelül kell hordanunk, szellemi javainkkal pedig ideje felhurcolkodnunk a világhálóra. A kultúrát ugyanis nem lehet palackba zárni, mint ahogyan a verseket sem lehet könyvekbe száműzni, tartotta Kányádi Sándor.

Az utolsó lehulló kő: Szilágyi István

Miután apja a második világháború valamelyik frontján maradt, a magára maradt édesanya tartotta el a családot. Zilah gyermekseregének fele árvának számított akkoriban. „A Valahol Európában világát éltük.” Így indult Szilágyi István élete.

Az aranyvesszőt hordozó ember: Kallós Zoltán

Kezdetben volt az eszme. És a hit, amely nem kérdezősködött tervezhető jövő felől, csak gyűjtött, vásárolt, felhalmozott. Miközben soha nem hangoztatta: lesz múzeum. Mert tudta, hogy lesz. És lett. És lesz iskola, mindegy, hogy miből. Lett.

Ajándékozz kultúrát! Avagy súgunk az Angyalnak

Ezt a két oldalt férfiaknak (is) írtuk. Ha nem tudják, mire vágyhat szívük választottja, súgunk az Angyalnak. A Nőileg ezen oldalait – színessel jelölve a tetszetős tételeket – kéretik elcímezni, s kirakni az ablakba.

Szilágyi Szilamér: Együtt, Erdélyben

Nincsenek véletlenek. Pár napja csűröm-csavarom magamban a gondolataimat a tolerancia kapcsán, aminek nem sokkal ezelőtt volt a világnapja. Így advent és karácsony előtt még érzékenyebb. Az elmélet és a gyakorlat között nagy különbség van, főleg ha a toleranciáról beszélünk.

Orbán Ferenc: Amíg egy ember is eljön a koncertünkre, addig érdemes

Családias hangulatot teremtenek, ahol csak egy akkordot is pendítenek, nem tömegkultúra az Evilági együttes zenéje. A muzsikált versnek mégis van létjogosultsága, amíg egyetlen ember is részt vesz a koncertjeiken, zenélnek. Orbán Ferenc, az Evilági frontembere „kávézott” velünk virtuálisan, noha egy offline borozás sokkal jobban illene a bordalokat is éneklő zenészhez. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)

Külső rend, belső rend, táncrend: Táncházban az Én helyett a Mi-vel kell törődni

1978 őszén Székelyudvarhelyen rendezték meg a világ első táncháztalálkozóját, majd 2017 őszén jelentkezett az első „újabb kori” Erdélyi Táncháztalálkozó, ugyancsak Székelyudvarhelyen. A két dátum között eltelt majdnem négy évtized alatt rengeteg változás történt, de a táncházas lét és életérzés köszöni szépen, él és virul. Mit nyújt ez a közeg tagjainak? Mennyire határozza meg ma az értékrendet? Olyanoktól kérdeztük, akiknek lételemük ez a világ.

Népi színkavalkád és kultúrsokk Kalotaszegen

Tősgyökeres székelyként, sokáig azt hittem, hogy Székelyföld Erdély legautentikusabb, legtradicionálisabb része. Ahhoz, hogy meggondoljam magam, két kirándulás volt szükséges: egy a mezőségi Székre, egy pedig Kalotaszegre. Míg előbbi a hagyományőrzéssel, a mai napig viseletben járó helyi asszonyokkal bűvölt el, Kalotaszeg szinte kultúrsokk volt minden értelemben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. novemberi lapszámában jelent meg.)

Dósa Zoltán: „Minden örömünk és bánatunk abból fakad, hogy egyszer meghalunk”

Évek óta temet tücsköt-bogarat, meglátása szerint minden mesterség kihalóban van. A Se kép, se hang. Elheverőművészet című tárlatot, valamint Sírversek. Katasztrófalköltészet címmel megjelent kötetét már tíz erdélyi és magyarországi településen bemutatta, verseit helyenként kaláccsal és pálinkával kínálja, mégsem fogadja sehol gyászos hangulat. Dósa Zoltán pszichológus és kutató, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet székelyudvarhelyi tagozatigazgatója szabadidejében s

Sándor-Zsigmond Ibolya: „Petőfi jelen van a mindennapjainkban”

„Nagy személyiségek esetében mindig érdekes a kezdet és a vég, és ha valami kétely, bizonytalanság merül fel ezekben a kérdésekben, akkor az mindig izgalmasabb lesz a kutatás számára. Pontosan így vagyunk Petőfi halálával kapcsolatban is, tudományos álláspont létezik, de nincs száz százalékig megnyugtató válasz, bizonyíték” – indokolja, miért eredt helytörténeti kutatóként Petőfi Sándor nyomába Sándor-Zsigmond Ibolya, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum igazgatója, Petőfi kutató. S bár a helyi legen