Smaranda Enache az egyik olyan román ember, egykori nagykövet, emberjogi aktivista, akit a magyarok is szívesen keblükre ölelnek. Megtisztelve éreztük magunkat mi is, hogy a 2017-os évnyitó lapszámunk címlapszereplőjeként beszélgethettünk vele. Nosztalgia sorozatunk apropóján kerestük fel őt, és most is készséges volt, elsőre mondott igent a rövid interjúra.
Lemondani bármiről nem jó. Megvonsz magadtól olyasmit, amit egyébként szeretsz, vagy szokásoddá vált. Leszokni a cigiről – ez már jó, ez egy ilyen kivétel. Legtöbb ember ezt megszenvedi. Csata Orsolya a következőkben elmeséli nekünk, hogyan jutott el az elhatározástól a tettekig, hogyan váltott, hogyan sikerült új szokásokat kialakítania. Most a kezdeti kínlódásokról ír, hogy mi működött neki, és mi nem.
Mi az ihlet, honnan fakad? Hogyan alkot, dolgozik a művész? – örök kérdések. Van különbség női és férfi alkotómunka között? Anyaság, család, művészet hogyan egyensúlyoz a mindennapokban? Többek között ezekről is beszélgettünk Szekeres Bernadette képzőművésszel.
A gyász, a fájdalom elől próbált elmenekülni dr. Pongrácz Mária családorvos, amikor 2009-ben úgy döntött, missziós útra megy Kongóba, gyermekeket gyógyítani. Ezután még kétszer tért vissza a fekete kontinensre – erről az időszakról, élményeiről könyvet is írt Orvos voltam Afrikában címmel. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin februári számában jelent meg.)
Gyerekkora óta régi épületek felújításával akart foglalkozni, és tavaly a kolozsvári unitárius püspöki ház, a Vallásszabadság Háza átalakítását végző csapat tagjaként a Román Építészkamara díját is átvehette. Furu Xénia építészt pályájáról, munkáiról, családjáról kérdeztük.
Nagyvárosi nő kisvárosban. Finom, modern, elegáns jelenség. Ez jár a fejemben, miközben figyelem Venczel Katit, ahogy a találkozónkra érkezik. És bevallom, nőként is vállalom, nem tudok nem arra gondolni, hogy vajon milyen alsóneműcsoda lehet a visszafogottan divatos öltözéke alatt…
Gergő a rengetegben, Gergő az országban, Gergő a csillogásban. Mint Tamási Ábelje, Székelyföldről indult, kipróbálta Kolozsvárt, majd álmai még tovább vitték. Csak nem Amerikába, hanem az anyaországba. Az egyik legnagyobb kereskedelmi televízió tehetségkutató műsorában ismerte és szerette meg az erdélyi és a magyarországi közönség. Ma még Budapesten él, de tervei szerint pár év, és ismét a „rengeteg” felé veszi az irányt. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin februári számában jelent meg.)
Kislányként csak álmodozott róla, hogy egyszer szépségkirálynő lesz. Később céltudatosan készült, tanult, küzdött azért, hogy az álomból valóság legyen. A szépségkirálynő, Blága Tünde útja Gyimesközéploktól a Fülöp-szigetekig.
Alig illesztette össze a szavakat, már dúdolta a gyerekdalokat, aztán az óvodában első hallásra visszaénekelte a dallamot, de jó móka volt közösen eltapsolni az ablakpárkányra hulló cseppek ritmusát is, komponálni a vihar után, majd látni, ahogy a zenei érzéke egyre fejlettebb lesz: tehetséggé duzzad.
A víz méltóságteljesen vitte magával a parkbeli mauzóleumban örök nyugalomra helyezett díszes koporsókat. Köztük a dédapa, Csávossy Béla koporsóját, aki tizennégy éven át a magyar képviselőház háznagya volt, az ő ügyintézése alatt épült fel az Országház. 1949. március 3-át írtak, a kitelepítések időpontja, a román határőrök bizonyára kincseket keresve feszítették fel a koporsókat, majd az elhunytak földi maradványaival együtt a zajló Temesbe dobták.
Dokumentumfilm-rendező, a Video Pontes stúdió szerkesztő-műsorvezetője, stúdióvezető, feleség, három felnőtt gyermek édesanyja fáradhatatlannak, mi több, örökmozgónak tűnik. Mintha nem egy, hanem több emberből lenne „összegyúrva”. Ritkán mondja: nehéz. Olyankor úgy biztatják a gyerekei: anyu, vedd már fel a rózsaszín szemüvegedet!
Bob Miklós marosvásárhelyi állatorvost a városban nagyon sokan ismerik. Most azonban olyan oldalát tárta fel, mely sokak előtt ismeretlen. Azt, hogy nonkonformista gyerek volt, hogy már a nyolcvanas években jógázott, és hogy ma az az egyik legfőbb hitvallása, hogy minden életformát egyformán tisztelni kell. Ez az egyik. A másik, hogy B. Fülöp Erzsébet marosvásárhelyi színművész férje.
Mondd a szakmád, és megmondom, ki vagy! Sokan úgy tartják, a munkánk többet elmond rólunk, mint gondolnánk. Abból, hogy mivel foglalkozunk, kiderülhet, hogy kockák vagy éppen kreatívak vagyunk, jól kommunikálunk vagy segíteni szeretünk, esetleg igazságot tenni. A legérdekesebb helyzetek lehetnek, amikor még a foglalkozás nevét sem hallottuk, vagy fogalmunk sincs, mit takarhat pontosan. Sorozatunkban különleges szakmákba tekintünk be, olyan emberekkel beszélgetünk, akik nem mindennapi tevékenységet folyta
Gyötörte-e kapuzárási pánik, egyáltalán tudja-e, mit jelent a kapuzárási pánik, és azt, hogy kitől kapta el a szifiliszt? – Sipos Betti kolléganőnk Ady Endrét, 2020. januári hónap-pasinkat szerelmi élete árnyoldalairól is faggatta.
Egyszerre volt írók múzsája és kritikusa, aki színpadon és filmben egyaránt fellépett, de utálta az arisztokrata származásával járó baronesz-szerepet. Kora legműveltebb és legbátrabb asszonyaként Szilvássy Carolát csak csodálni vagy gyűlölni lehetett.
A Moszkva Kávézóban ismerkedtek meg, majd a Moszkva téren találkoztak munkaügyben. Egy budapesti énekesnő és egy székelyudvarhelyi lány. Azóta együtt dolgoznak: Pásztor Anna színpadra álmodja az őrületet, Dénes Adél menedzserként pedig megvalósítja ezt.
Motoroscsaládban cseperedett fel, tiniként lopva nyeregbe ült, ma már egy motorosklubhoz társulva szeli át az egész Balkánt. Amikor pedig leparkolja a vasparipát, bőrszerkóban megy iskolába, hisz pedagógusnak tanul. Puskás Renáta igazi székely csaj, vakmerő, céltudatos, és a bőrszerkós kemény fiúk világában is megtalálta a helyét.
Az erdélyieknek sem kell külön bemutatni dr. Almási Kittit, hiszen itt is sokan követik a magyarországi pszichológus munkásságát. Legutóbb novemberben járt mifelénk, előadókörútja mindhárom állomásán már hetekkel az esemény előtt elfogytak a jegyek. A januári Nőileg magazin januári címlaposa ő.
Szent Jakab hava ez a népi kalendáriumban, július 25-re esik ugyanis idősebb Jakab apostol ünnepe, akit leginkább a Szent Jakab-útról ismerünk. A több száz kilométeres zarándokút több településről indul, és valamennyi Santiago de Compostellában ér véget.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Van egy zöld ruhám. Három éve folyton viselem, tehát örökzöld. Elfért benne pocak, plusz kiló, most meg jól fúj a szél alatta. Olyan lett, mint a fogkefe: mindenhova jön velem.
Számomra Olaszország egybecseng a szabadságérzéssel. Kultúráját magamba szippantva, túlzás nélkül szerelembe esek. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nehezebb időkben olasz zenét hallgatok, olasz filmeket nézek és repülőjegyet vadászok?!
Az éjszakázás tényleg mumus. Pedig, hogy repül az idő! Három év úgy telt el, egyet sem kellett aludni. Mármint egyet sem megszakítás nélkül... Az éjszakákkal kapcsolatban az a jó hír, hogy minden esetben kivirrad.
Jó eséllyel utoljára éli át a világ talán legambivalensebb állapotát, ami egyszerre erőn felüli és katartikusan gyönyörű. Harmadik gyermekét várja, ettől is épp olyan különleges, harmadik szülöttként várni a harmadik gyermeket.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Épp az éves „jól megérdemelt” digitális detoxomat töltöttem, amikor a Kamaszok (Adolescence) című sorozat felkerült az egyik legismertebb streaming szolgáltató platformjára.
A zene értelmezése ugyanolyan szabad, mint bármely más művészeti ágé. Jó, ha vannak (szakmai) fogalmaink az interpretációra, de itt ez nem fontos. Minden üzenet érvényes.
Egy éve ezen a napon már az örökölt föld alatt sorakoztak a dughagymák a kertben. Két éve ilyenkor a zöld hagymaszárak már bújtak is. Ma meg hóvihar tombol a vidéken, zaklatott lelkében szorongások cikáznak.
Titkon színész akarok lenni, de félek, ez túl nagyképűen hangzana. Ne viccelj! Az én testalkatommal? Tudom, hogy ennek az egész zenesulinak is csak akkor van értelme, ha tizenkettedik végére egyszer s mindenkorra lefogyok.
Van az a mondás, hogy az idő relatív, képesek vagyunk tíz percet egynek vagy egy órának érzékelni a körülményeink függvényében, de azt hiszem, ez az anyaságra fokozattan igaz. Az elmúlt két évben voltak napok, amikor úgy éreztem, hogy hónapokat öregedtem.
Több mint egy évtizede minden évben fesztiválozunk, ha esik, ha fúj, ha hőség van. Méltán mondhatom, hogy elmúlt években sokat fejlődtem a fesztiválöltözködés terén, ma már nem vétek alapvető hibákat, és nem két bőrönddel érkezem a táborba.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
Nőies, színes és kényelmes – röviden így lehetne leírni Balogh Kinga ruhatárát. A Príma Press Kft. kereskedelmi igazgatója valóságos színfolt az igazgatói stábban.
Kisbuszban élve, 268 nap alatt 51 067 kilométert tett meg a sepsiszentgyörgyi Tulit család: Éva, Zsombor, valamint gyermekeik, Eszter és Gergő. A Belső-Ázsiáig tartó, az arab világba is „benéző” utazás tapasztalatairól Éva mesélt.
Esküvői meghívást kapni mindig megtiszteltetés – de, amint meglátjuk a meghívót, legtöbbször az első gondolat ez: „Mit vegyek fel?”
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.
Nem stresszel rá az öltözködésre. „De ha már felöltözünk, akkor olyan ruhákat vegyünk magunkra, amiket szeretünk” – mondja Hajnal Csilla, a Székelyhon marosvásárhelyi újságírója. Szerinte ugyanis önmagunk leszünk az öltözködés által.
A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.
Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.