Hogyantovább

Fából vasparipa

„Meseutóval színezüst erdőkön át, repülünk a szívünk tavaszán. Arany országút csillogó gyémánt porán repülünk a mesék kocsiján” – dúdolom magamban a Meseutó című magyar film slágerét, mikor meglátom Júliát. Ő az a meseutó, amelyet Szabó Péter álmodott és alkotott

Lókod, ahová visszatért az élet

Székelyudvarhelytől délkeletre, a Homoród mentére vivő főúttól távolabb, dombok között bújik meg a kis székelyföldi falu, Lókod. Talán már rég az elnéptelenedés vagy a víkendtelepüléssé válás útjára lépett volna, ha a Lókodi Ifjúsági Alapítvány nem lehel lelket bele. Közel egy évt

Hirdetés

Borvíz – a természetes gyógyszer

Mifelénk borvíznek, máshol ásványvíznek hívják, de bárhogy is nevezzük, ugyanazt értjük alatta. Ma már fogyasztjuk szénsavas és szénsavmentes formában is, gyógyhatását pedig nem győzzük hangsúlyozni. Szerencsés vidéken élünk, hiszen Erdély számos településén találunk borvizet, van ahol term&eac

Higiénikus csobbanás – uszodai etikett

A legtöbb erdélyi városban viszonylag jó körülmények kínálkoznak a különféle uszodai sportok űzésére. S bár azt gondolhatnánk, hogy kellő részletességgel ismerjük ezeknek a közösségi tereknek a használati szabályait, a valóság sajnos egészen mást mutat.

Négy ember játszótere: látogatóban Fekete Emőkénél és Gergely Balázsnál

Ne haragudj, rendetlenség van, most jöttünk haza mi is az oviból – szabadkozik Emőke, ahogy a sétatéri bérház második emeletén kialakított otthonuk előszobájába lépek. Én meg rábámulok: miért, van olyan, hogy rend, ahol két kisgyermek lakik? És miért is lenne? Különben is, a Gergely Balázs, Fekete Emőke és két kisfiuk ál

„Álmomban ma is ugrom a rittbergert”

Werner Rittberger a múlt században élt. Német műkorcsolyázó volt: tizenegyszeres német bajnok, többszörös világbajnoki ezüstérmes. 1975-ben hunyt el, hátrahagyva a jövő nemzedéknek a róla elnevezett rittberger-ugrást. Gál Tündének ez a kedvenc mozdulata a jégen. 

Gyógyulhatunk fürdőkádban is

A messze földön híres sóbánya és a tavaly megnyitott Parajdi Wellness Központ gyógyhatásait talán már nem kell bemutatni az olvasóknak, azt azonban csak kevesebben tudják, hogy idén augusztustól kezdődően immár kádas fürdőzési lehetőség is várja a gyógyulni, regenerálódni vágyókat.

Eddz, waxolj, élvezd!

Valljuk be, mi, sízők, egyáltalán nem bánjuk, hogy végre hidegebbre fordult az idő. Sőt! Közösen szurkolunk, hogy mihamarabb lehulljon az első hó, s mindeközben naponta gondolunk az új szezon várva várt első csúszására. 

Terülj, terülj, asztalkám!

Biztosan sokunknak okozott már fejfájást az ünnepi asztal megterítése, valljuk be, ha vendégeket hívunk az ünnepekre, az utolsó dolog, amit megtervezünk, az az ünnepi asztal terítése. Valahogy mindig fontosabb az, hogy milyen étel, milyen borok, hányféle rövidital, hányfogásos vacsora legyen. Pedig egy tökeletes asztal fél siker. Decemberi lapszámunkban megm

Természetesen becsomagoltunk, karácsony!

Elcsépelt, hogy a karácsony a szeretetről és nem az ajándékozásról szól, de azért tegyük a szívünkre kezünket: jóleső érzés pár apróságot elrejteni a fenyőfa alatt, s látni, egyaránt boldog, aki kapja, aki adta.  

A premenstruációs szindrómának lelki okai vannak

A nők 75-80 százaléka különféle testi-lelki tüneteket észlel a menstruáció előtti öt–tíz napban. Kétszáz fölött van azoknak a tüneteknek a száma, amelyet az orvostudomány premenstruációs tünetegyüttesnek hív.

Örökségem, menedékem

Anyai nagymamája végakaratát teljesítette a Székelyudvarhelyen élő Balázs Attila fotográfus, a Civilek az Örökségért Mozgalom alapítója, amikor úgy döntött: spórolt pénzéből nem az új autót veszi meg, hanem megváltja és felújítja a 130 éves családi házat. Így lett az oroszhegyi juss egyszerre menedé

Hirdetés

Öltöztesd fel szeretettel azt, aki már itt van

Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.

Furfangos, színes, művészi: élettel teli otthon

Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.

Bencze Emese: Öt csillag helyett millió

Négy éve vágtunk neki az első kempinges Balkán-túránknak. Akkor még mi sem tudtuk pontosan, mire vállalkozunk. A légkondicionált hotelszobát autóra, a kényelmes ágyat egy improvizált fekhelyre, a saját fürdőszobát pedig kempingmosdóra cseréltük.

Pap Kriszta: A ruha számomra állásfoglalás

Pap Kriszta sokszor kipróbálta magát modellként, de ez szinte soha nem az ő ötlete volt. Nagyon szereti kitalálni azonban, hogy mit szeretne viszontlátni a róla készült felvételeken: legyen az a saját kismamafotózása, vagy épp ez a mostani fotózás.

Smink, ami nem maszk: így készül a tartós alkalmi smink

A rendezvényszezonban sok olyan nő is előveszi a sminkkészletét, aki a hétköznapokban alig vagy egyáltalán nem festi magát. A tartós alkalmi smink a bőr előkészítésén és a helyes technikákon is múlik, hangsúlyozza Burján Krisztina kozmetikus-sminkes.