Hogyan állunk saját lelki egyensúlyunkkal? – a lelki egészség világnapján is érdemes feltennünk magunknak a kérdést. Idős emberek életútjuk végén arról számoltak be egy nagyszabású kutatás részeként, hogy a kiegyensúlyozott, boldogságban megélt pillanataikat viszik tovább magukkal, ez a legfontosabb, ami élettapasztalatként megfogalmazódott mindannyiukban. Ez pedig megerősίthet abban: a lelki egészségünk igencsak fontos, kardinális kérdés.
A békére mondunk igent a Nőileg magazin októberi lapszámában. A béke filozófiai értelmezéseiről, a külső és belső békéről Balogh Brigitta filozófust, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Semmelweis Egyetem docensét kérdeztük.
Azt már láthattuk, hogy ha csak az otthoni tanulás van, az mekkora terhet ró a szülőkre és magára a gyermekre is. A kérdés azonban ma is aktuális: hogyan lehet úgy megszervezni gyermekünk tanulásának segítését, hogy az mindenkinek jó legyen?
Bár a címben szereplő gyerekdal szövegével már az óvodás kor környékén találkoznak a gyerekek, legtöbben a pénz, a költekezés és megtakarítás fogalmának ismeretével nem rendelkeznek. Feltevődik tehát a kérdés, mikor érdemes zsebpénzt adni a gyereknek, vagy miként válhat ésszerűen költekező felnőtté a csemete – ehhez a kérdéskörhöz kerestük a választ. (Cikkünk a Nőileg magazin 2015. októberi számában jelent meg.)
Az anyagiak menedzselése az egyik legnagyobb aknamező, amin járnunk kell nap mint nap a házasságunkban, függetlenül attól, hogy sok vagy kevés pénzösszeg fut be a számlánkra hónapról hónapra.
Újra benépesültek az iskolák és az óvodák. A szülők kicsit hátradőlhetnek, a délelőtti órákra a pedagógusok veszik át a nebulók nevelésének megtisztelő, ám korántsem könnyű feladatát.
Örökségeinket – félelmeket, szorongásokat, érzéseket és viselkedéseket – akaratunkon kívüli batyuként hurcoljuk magunkkal, és sokan a feloldás, megoldás megtalálása helyett a menekülést választják. Pedig az örökölt traumák feloldhatóak!
Talán mindig is létezett a gyerekközösségekben a bullying jelensége. Megrázó, ha irodalmi művekben, filmekben találkozunk vele, de a legfájdalmasabb, ha közvetlen környezetünkben üti fel a fejét. Amióta már nemcsak egy kis közösség, egy osztály, egy csoport „ügye”, hanem kiömlött a virtuális világba is, még ijesztőbbé vált. Mit tegyünk, mit tehetünk, ha gyerekünket bántalmazzák? (Cikkünk a Nőileg magazin 2018. áprilisi számában jelent meg.)
Sokan legyintenek, ha másokat pánikbetegségről hallanak beszélni. Vagy elviccelik, elbagatellizálják a helyzetet. Ez azok számára a legrettenetesebb, akik éltek már meg igazi, nagy pánikrohamot. Amiről egy idő után azt hiszik, hogy bármikor újra támadhat. Ugye, nem szeretnénk ilyen ördögien ijesztő ördögi körben élni? A félelmet komolyan kell venni, a pánik nem hiszti – állítják egybehangzóan a szakemberek. Mint ahogy azt is, hogy a pánikbetegség gyógyítható! (Cikkünk a Nőileg magazin 2016. novemberi szá
Noha manapság egyre több ismert nőről tudjuk, hogy késői életkorban vállalt gyermeket, és a nemzetközi statisztikai adatok, valamint a hétköznapi tapasztalataink is azt mutatják, hogy kitolódik a családalapítás átlagéletkora, még mindig sokan megbélyegzően gondolkodnak azokról a nőkről, akik nem a húszas éveikben szánják el magukat a gyermekvállalásra.
Fodor Emese sokszoros román bajnok hegyikerékpáros, ugyanakkor 2019 óta Európa-bajnok terepduatlonos. Emese szerint a hegyikerékpár – a lenyűgöző táj, a csend, a folyton változó évszakok szépsége mellett – az erőnlét, a koncentráció és a technikai tudás együttes játéka. Augusztusi lapszámunkban a mára mondtunk igent, annak minden hozadékával. Ezúttal a roppant fegyelmezett székelyudvarhelyi sportolót kérdeztük: mit mond neki a carpe diem, és mikor él igazán a pillanatban?
Bizonyára sokak számára ismerős a jelenet, amikor végre elérkezik a várva várt nyaralás, de ahelyett, hogy az öröm és a felszabadulás pillanatait élnénk meg, tele vagyunk szorongással, feszültséggel, a boldog pillanatok helyett vitatkozunk a családdal.
Az érzelmeket megélni természetes, kifejezni lehetséges. És nemcsak üvöltözésben avagy kezelhetetlennek tűnő hisztiben, hanem jóval „szociálisabb” formában is. A kisgyermek is ráterelhető erre az útra. Nem azonnal ható tippeket, hanem hosszú távú befektetést ajánlunk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)
Móricz Zsigmond: Árvácska. A regényben Kadarcs István a szőlőben „karóba húzza” Csörét, az állami gondozott kislányt. Megerőszakolja. A filmváltozatban mondja is a nevelőanyja: fáj neki a hátulja. Még olvasni, nézni is dermesztő, nemhogy átélni. Pedig a szexuális bántalmazás ma, a valóságban is nagyon sok gyermekkel megtörténik. Sokkal többel, mint gondoljuk.
A 40-es és 50-es éveikben járó felnőttekről feltételezzük, hogy túl vannak az útkeresésen, családot alapítottak, és stabil karrierjük van. Pedig ez az a korszak, amikor a legtöbb felnőtt élete legnagyobb kihívásaival is szembe kell nézzen.
Egy gyermek sem születik rossznak. Nincs olyan, hogy megérdemli a verést. Nincs olyan, hogy ő akarja a szexuális aktust, nincs olyan, hogy ordítani kell vele, különben nem lesz belőle ember. A bántalmazásnak nagyon sok arca van, ám mindannyiunk felelőssége, hogy felismerjük és tegyünk azért, hogy ne történhessen meg. Mert a gyermekbántalmazás nem magánügy!
Mi igent mondunk rá. Mármint a nemre. Mert azt látjuk, hogy ez egyfajta határkijelölés, hogy eddig, és ne tovább. Nem dacolni, mindenáron harcolni szeretnénk, hanem megélni önazonosságunkat, a nekünk (is) járó időt, magát az életet – saját tempónkban. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)
Nem fenyíti, de nem is jutalmazza a gyereket az a szülő, aki a pozitív fegyelmezés technikáját alkalmazza, hanem saját jó példájával próbál nevelni. A nálunk még viszonylag új fogalomról Bruncsák Annával, a technikát tájainkon meghonosító nagyváradi Maternet egyesület alapítójával beszélgettünk, aki maga is háromgyermekes édesanya.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.