Gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy szövegrészlet annyira „be tud szippantani”, egy-egy sokat jelentő mondat erőt ad a nehéz helyzetekben. Szervezett formában ezt irodalom- vagy bibilioterápiának nevezik, mert a könyveknek gyógyító erejük is van.
Ezt a könyvet vagy nagyon szereti az olvasó, vagy nem bírja elolvasni. Nekem ez volt az első Márquez-élményem, körülbelül tíz évvel ezelőtt olvastam, teljesen magával ragadott, elvarázsolt, és az egyik nagy kedvencem lett.
Ecsete, tolla, ceruzája nyomán mesék, álmok, versek elevenednek meg. Karda Zenkő sepsiszentgyörgyi illusztrátor, grafikus, dizájner nem egyszerűen illusztrációkat készít irodalmi szövegekhez, hanem világokat teremt.
Első komolyabb nagyjátékfilmes alkotásának tekinti az Anul nou care n-a fost című román filmet a csíkszeredai születésű Bíró Boróka. Kiemelkedő operatőri teljesítményéért Boróka érdemelte ki a Velencei Filmfesztivál Valentina Pedicini-különdíját.
Tudunk-e még tojást írni, van-e nótánk, vagy tudunk-e mezőségit táncolni? Pedig ezek is identitásunk alapkövei. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány öt éve igyekszik intézményes keretek között életben tartani és átörökíteni hagyományainkat.
Nekünk, európaiaknak is van „kínai nagy falunk”, csak másként hívjuk. Ez az egykori Római Birodalom határvédelmi rendszere (limes), amely egy három kontinenst átölelő védműrendszer, és hazánkban több mint ezer kilométernyi szakaszáról tudunk.
A napokban kezembe került Gál Andrea szemrevaló kötete Bódi Kati rajzaival, a Fecske utca 12. – és egy szuszra kiolvastam az egészet. Huba, Fülöp és Vilmika világa nemcsak a kisiskolásokhoz, hanem még hozzánk, nagyokhoz is közel áll.
„Senki nem lát úgy, mint Bányász Anna” – mondja egy Annáról szóló kisfilmben férje, István. És milyen igaza van. Nagyon sajátos, egyedi látásmódja van Szász-Bányász Anna fotográfusnak, amit fotóin látunk, az maga az élet.
Benedek Elek munkásságát talán már sehol nem kell bemutatni. Erdély-járó kulturális missziójáról, a „székely truppról” azonban mindeddig kevesebbet lehetett olvasni. Leszármazottjai száz év után folytatják a nagy elődök küldetését.
Lehetséges a szerelem idős korban? Az a mindent elárasztó, mélységes szerelem? És mi van, ha a nő idősebb, mondjuk… 72 éves? Feltámadhat az a fajta szenvedély, amit a köztudatban leginkább a fiatalokhoz társítunk? Mintha a szerelem korhoz lenne kötve...
Miközben a diszkókban Tina Turner dalaira lassúztak a fiatalok, 1981. február 11-én a közönség első alkalommal tekinthette meg Szabó István Mephisto című filmjét, amely a következő évben megkapta az első „magyar” Oscar-díjat.
Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Erdélyben Európa-szinten is különleges építészeti, művészeti emlékekkel találkozhatunk. A fiatal művészettörténészt, Dimény-Varga Fannit kértük, ajánljon néhányat az érdemtelenül kevésbé ismert látványosságokból.
Egymás után zsebeli be a rangos elismeréseket Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő. A tordai történetet feldolgozó alkotás szovátai származású rendezője kegyetlen tükröt tart elénk.
Az idei Libri irodalmi közönségdíjas regény kapott hideget és meleget a kritikusoktól, én azonban szeretek magam meggyőződni egy könyv értékéről, legyen az irodalmi, szórakoztató vagy elgondolkodtató jellegű.
Jubileumi kiállítással, konferenciával és kiadványokkal ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Szárhegyi Művésztelep. Idén először a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával tartották a kéthetes alkotótábort a művészetkedvelő Hargita megyei faluban.
A Magyar Kultúra Magazin főszerkesztőjével az identitás-tapasztalatok összetettségéről, küldetésről, párhuzamos valóságokról, a csakazértis-morálról beszélgettünk, valamint a készülődésről a derűbe, amelybe jó lesz megérkezni, valamikor.
Ez a nyár is bővelkedik jobbnál jobb fesztiválokban, Erdély nagy- és kisvárosai sorra zárkóznak fel minőségi programokkal, így felejthetetlen élményeket gyűjthetünk be az év legforróbb napjain.
Több éven át büszkeséggel fedezhettük fel a bécsi újévi koncert tévéközvetítését nézve. A bécsi opera kis-szólistájával, a sepsiszentgyörgyi születésű Ledán Eszterrel megvalósult és elengedett álmokról beszélgettünk.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.
B. Szabó Zsolt esküdözik, hogy legfeljebb öt percet vett igénybe a szettek összeállítása. A Rádió GaGa műsorvezetője arra törekszik, hogy minden, amit magán visel, összhangban legyen azzal, aki ő valójában.
Főleg a hideg időszakban jellemző, hogy kiszárad, bereped a kezeink bőre: ilyenkor egyrészt jó megvédeni kezeinket az időjárás viszontagságaitól, de a bőr hidratálásáról is kell gondoskodni.
Elkezdődött a vásárlási őrület: leárazások, kettő az egy áráért, csak most, csak ennyiért. Minden fórumon ezzel bombáznak. A Black Friday immár nem egy nap, hanem egy egész hónapot felölel. Nehéz ilyenkor megtartani a józanságunkat…
Frusztrációt, lelkiismeret-furdalást okozhat, ha a közösségi médiában látott, ultra-filterezett világhoz hasonlítjuk magunkat. Ez nem feltétlenül a valóság, hangsúlyozza Gergely Orsolya szociológus A pszichológus konyhája legújabb kiadásában.
A Szakáli család nyikómalomfalvi házához vezető út tágas udvaron keresztül, gyümölcsfák között visz fel a dombra – mintha már az út maga is arra késztetne, hogy az ember kicsit lelassuljon, és megérkezzen valami igazán őszintéhez.
Ahogy lehűl a levegő, vastagabbak a pulcsik, hosszabbak a kabátok – és valahogy egyre nehezebb megtalálni magunkat a rétegek alatt. Ismerős az érzés, amikor felveszed a harmadik réteget, és már nem tudod, hol végződsz te, és hol kezdődik a sál?
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.