Bár jóleső nosztalgiával gondolunk vissza a kilencvenes és kétezres évek sorozataira, későbbi ismereteink birtokában igencsak naivnak tűnik egy-egy közülük. A 2010-es években a sorozatok már nem csak szórakoztattak, társadalomkritika és a morális problémák kerültek előtérbe, a rózsaszín amerikai álmot a szarkasztikus hangvétel és ambivalens karakterek váltották.(Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)
A reszkessetek betörők és a Sissi trilógia évek óta a karácsonyi időszak elmaradhatatlan, klasszikus párosa. A romantika rajongói minden évben újranézhetik a legnépszerűbb brit karácsonyi filmet, az Igazából szerelem című alkotást is, illetve a filmipar egy ideje a karácsony iránt kevésbé rajongó nézőkre is gondol, például a Rossz anyák karácsonya, Tapló télapó című filmekkel. Nem könnyű olyan filmet találni, ami egyszerre igényes, minőségi alkotás, és képes ünnepi hangulatot csempészni az otthonokba és
Olyan, mint a festményei: színes, kedves, napsugaras. Mesevilágot teremt, olyan szépet, hogy azt kívánod, bárcsak a te szobádba is belépne ez a világ. Aki kiállításról nem, az talán a Napsugár vagy Szivárvány gyereklapokból ismerheti Darvay Tünde rajzait. Kolozsváron él, de tizenhárom év Amerika után kétlakinak mondja magát. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)
Félmozdulattal költ Papírtájat, Panna-verseket a Lábujjhegyen túl. Erdélyi gyerekek ezreinek ő A Költő. Tizenöt éve közöl a Napsugár és Szivárvány gyermeklapokban, újságíróként a vidék a kedves terepe. Nagyálmos Ildikóval boroztunk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi lapszámában jelent meg.)
A 2000-es évek elején, amikor még Jim Carrey-ről főként A maszk című film, Kate Winsletről pedig a Titanic, az a romantikus jelenet a hajó orrán és Jake haldoklása jutott eszünkbe, a két színész egyszer csak egy furcsa szerelmespárként tűnt fel az évtized egyik nagy klasszikusában, az Egy makulátlan elme örök ragyogása című, Michel Gondry-féle alkotásban.
Túl öreg voltam már hozzá, amikor beleszerettem. Huszonhárom. Az vénkisasszony kornak számít. De még tizenöt évvel azután is mindenhová magammal vittem. Minden nyaralásra, minden utazásra.
A kilencvenes évek nekünk, kelet-európaiaknak, romániaiaknak maga volt a szabadság évtizede. Végre ihattunk Coca-Colát, videokazettákat kölcsönözhettünk, azt nézhettünk a tévében, amit akartunk.
Még mérnökhallgató volt, amikor kapott egy rossz írógépet. Két mozdulatból megjavította. Befűzte a papírt, és írni kezdett. Így indult a József Attila-díjjal is elismert Láng Zsolt írói pályafutása. A bonyolult apa-fiú kapcsolat, a meg nem értett lángész gyötrelmei, és persze, a nemeuklideszi matematika megalkotása is benne van a Bolyai Jánosról írott regényben, amiért 2020-ban megkapta a Libri irodalmi díjat. Olvasása közben együtt írjuk a regényt az íróval. Villáminterjú a Bolyai alkotójával:
Népdalénekes, akinek a kisugárzása már akkor megragadott, amikor a márciusi lapszámunk Kopogtató rovatához férjével kalauzolt végig sepsiszentkirályi házukban. Ízig-vérig néptáncos, gyerekeket tanít hagyományainkra, életben tartja mindazt, ami gyerekkorában beléje ívódott.
Volt egyszer egy szegény ember, s annak annyi volt a gyermeke, mint a rosta lika. Olyan szegények voltak, hogy egy nap ettek, kettőt nem, s a szegény ember elindult, hogy szert tegyen valami ennivalóra. Egy erdőbe érve eléje állt egy ember képében maga az ördög, s kérdé:
Programozó, fogorvos, médiában vagy épp a közszférában dolgozó szakember és diákok sora küld verseket a Líraigénynek. E sokatmondó név mögött egy csapat áll, amely májusban indította azt a facebook oldalt, ahol azok művei jelennek meg, akik szeretnek verset írni. Hogy költők-e? Erre is választ vártam egy kávé mellett a kezdeményezőktől: Molnár-Fekete Vivientől, Nagy Eszter Jáheltől és Labancz Dávidtól. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. szeptemberi számában jelent meg.)
Önmagában már az egy örökség, ahová születünk, a kérdés csak az, hogy mit látunk belőle, és mihez kezdünk vele. Arisztokratát, néprajzkutatót, és többgenerációs értelmiségi családok leszármazottait faggattuk sajátos erdélyi örökségük életükben betöltött szerepéről. (A teljes cikk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
A Mrs. America című FX/Hulu (nálunk HBO GO-n nézhető) sorozatról két dolgot fontos leszögezni: azt, hogy jó, és azt, hogy úgy érdemes nézni, hogy utánaolvasunk a korabeli történelmi, társadalmi, politikai összefüggéseknek. A Mrs. America első ránézésre egy intelligens, kitörni és karriert építeni akaró nő, Phyllis Schlafly (Cate Blanchett) története, de igazából többről szól. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)
Valamikor a kilencvenes évek második felében bukkantam rá a „fiókra”. Azt hiszem mifelénk szinte minden lakásban van ilyen kacatos fiók. Az ilyen fiókok emlékeket rejtenek. Nem családi fotókat vagy szerelmes levelet, hanem személytelenebb tárgyakat: folyóiratokat, kivágott újságcikkeket, sztárfotókat, recepteket, esetleg képeslapokat, tájékoztató füzetkéket. Olyan tárgyakat, amelyek régen kincsek voltak, de az internet korában gyűjtésük fölöslegessé vált.
Bármerre jártam utazásaim során, sehol nem tudtam elképzelni, hogy ott éljek, hátrahagyva mindent és mindenkit, ismerős, szívhez nőtt helyeket, embereket, a jól ismert életet. Esetleg talán úgy, hogy egy szélvihar felkapná a szeretett kisvárosomat a családommal, barátokkal együtt, és szépen elhelyezné egy olyan helyen, ami a szívem csücske lett egy másik országban.
Na most hadd meséljek nektek egy szegény ember három fiáról, akik egyszer ettek, kétszer nem. Szóval, szegényebb volt ez az ember a templom egerénél is, s egy nap azt mondta fiainak: – Most aztán már menjetek, ki merre lát! Nem tudlak titeket többet tartani.
Amikor Norvégiában jártam, az egyik legszebb élményem a gyönyörű táj volt. Jártam tengerparton, hegyen, völgyön, csodáltam tavakat, gyors sodrású folyókat és rengeteg erdőt, fenyveseket, amelyek sziklákon nőttek.
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy dervis, aki épp egy tó partján meditált, amikor meghallotta, hogy a tó másik oldalán egy másik dervis teli torokból énekeli: „ah jah hoo, ah jah hoo...” Mivel a szokások szerint a kántálás szövege „jah hoo” volt, az első dervis aggódni kezdett, hogy a másik csak az idejét és az erejét vesztegeti a hatástalan dal miatt.
Emlékszel, mennyire szerettél a barátaiddal csevegni a szünetekben, órán vagy a buszon? Vagy, amikor a család tárcsás telefonján csüngtél órákat? A fiatalok – generációtól függetlenül – szeretnek titkokat osztani és szívügyekről beszélgetni.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Rendszeresen, hetente több alkalommal fogyasztva, a gombák rákmegelőző hatásúak, D-vitaminnal látják el a szervezetet, hozzájárulnak az agy, valamint az emésztőrendszer egészségéhez, ezáltal a jobb immunitáshoz is.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.