Őszintén szólva, általában nem vagyok oda azokért a könyvekért, amelyeken ott virít a felirat, hogy New York Times Bestseller. Gyakran túlhájpolt könyvekről van szó, nem ütik meg az elvárt mércét, és bár a sztorival ritkán van gond ezen könyvek esetében, hisz elég széles az érdeklődési skálám, a stílusuk nem a magasabb színvonalú szépirodalmi művek stílusát hozza.
Sokan vélik úgy, hogy amikor a mindennapokban ennyi negatív hatás és érzelem ér minket, lásd világjárvány idején, csak pozitív dolgokat kellene nézni, olvasni. Ám az elzárkózás és az elutasítás nem feltétlenül, nem mindig, nem mindenkinek megoldás. Sőt egy-egy nyomasztó és komor alkotás néha hatásosan tud perspektívát láttatni, vagy ráébreszteni arra, hogy a mi életünk tulajdonképpen egész jó.
Olyan sokféleképpen megindító és megrázó erejű olvasmány ez, hogy felsorolni sem egyszerű. Kezdetben ott van a Teleki család története, történelme, ami szorosan összefonódik Erdély és Magyarország sorsával.
Brassói fotóművész, akinek legutóbbi alkotásai erős üzenetet hordoznak, némelyik konokul dörgöli arcunkba a velünk lüktető valóságot. Mindezt úgy teszi, hogy fotói több száz éves festmények és világhírű festők munkáinak replikái, más szemlélettel. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. májusi lapszámában jelent meg.)
„A világ egyik legundorítóbb embere”, „A gerinctelenség mintapéldája a végtelenediken”, „Szurkoltál már azért, hogy a női főszereplő haljon kínhalált”? Csak néhány idézet a Fontos vagy nekem című, a Netflixen megnézhető alkotás kritikáiból. Az idézetek rátapintanak a lényegre: ezt a filmet a főszereplő Marla (Rosamund Pike) miatt kell megnézni, akkor is, ha egy igazi visszataszító antihős.
A Maros megyei Küküllődombóról indult, majd frissen végzett néprajzosként a székelyudvarhelyi múzeumban kezdte el pályáját Miklós Zoltán. Bő tíz éve már ő irányítja az intézményt, amely lendületet vett és „kiemelkedett” a kisvárosi létből. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. májusi lapszámában jelent meg.)
Kivételesen nem szépirodalmi művet hoztam, kedves Olvasók, hanem valami mást, valami érdekeset, valami felettébb szórakoztatót, azoknak, akiket érdekel más nemzetek kultúrája, más népek nézőpontja, és esetleg szeretné tágítani a gyermeknevelésről alkotott elképzeléseit. Tudom, tudom, könyvből nem lehet gyermeket nevelni, én sem azért olvastam el ezt, és vágtam bele még pár ilyen jellegű olvasmányba, mert a lányaimat az olvasottak szerint szeretném nevelni, szó sincs róla.
Első ránézésre – illetve megnézésre – olyan, amilyennek a címe sejteti: nagyon amerikai. Egy tipikus szociodráma az amerikai életről, társadalomról. Ám ez csak a külső borítás, hiszen a film sokkal univerzálisabb témákat boncolgat.
Nemes András Csaba kolozsvári szobrász, grafikus a Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen tanult, korábban meg Benczédi Sándortól és Vetró Artúrtól. Körülbelül ennyit tudtam róla interjú előtt. Meg azt, hogy valahányszor megláttam egy-egy alkotását, ottfelejtettem magam előtte. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
A színház mellett versekkel is elbűvöli közönségét Kézdi Imola kolozsvári színésznő. Valahol ki kellett tárulkoznia a kreativitásnak, a gondolatoknak, és ez reggeli kávézás alatt rímekben bújt elő belőle. Bár az elején mindössze egy jó játéknak tűnt a versírás, ma már az erdélyi irodalmi lapokban is olvashatjuk kávéverseit. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Szárnybontogató újságíróként az Erdélyi Humorfesztivál kolozsvári döntőjéről tudósítottam: a legélesebb emlékem, hogy a tömeg őrjöngve nevetett, kacagott, röhögött. A Szomszédnéni Produkciós Iroda, azaz Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs hozta a formáját. Azóta sok víz lefolyt a Küküllőn, a Szamoson és a Dunán: a fiúk jó néhány éve már Budapesten tolják a showt, s látszólag nem fogynak ki a poénokból. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Gyerekként nem tudott románul, ma fordítóként román rendezvényeknek dolgozik. Újságíró, kommunikációs szakember, szociológiából doktorál, a többnyelvűség híve. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)
Mundruczó Kornél filmje sok szempontból felkeltette a sajtó, a szakma és a nézők figyelmét. A filmtörténet valószínűleg az egysnittes „nyitányáért” fogja emlegetni, melyben meglepően kendőzetlenül követhetjük végig a főhős, Martha otthonszülését.
Fiatal, tehetséges és szerény. Dalszövegeket ír. Máté Magdolna nemrég csöppent bele a zene világába, és most lubickol a dallamok és dalszövegek között, már a siker angyala is megérintette. Zenekarának, az RKS-nek két dala is nyert 2020-ban a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyen, ezek dalszövegét pedig ő írta. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)
Egyszerű, pici kis könyv. Egyszerű a címe, egyszerű a fehérsége, jól megfér a polcon a többi könyvvel, nem hivalkodik, nem tolakszik, vár. Vár az olvasóra, a saját emberére, aki majd átlapozza, csodálkozva betűzgeti, magához öleli, szeretgeti.
Született képzőművész – ha nem az lenne, utazó bloggerkedne, de az írás és fotózás mellett mindenképp időt szakítana a festésre is. A nagyváradi Holló Cs. Kingával kávéztunk és beszélgettünk alkotásról, tehetségről, a megkerülhetetlen koronavírus-járványról, no meg egy rejtelmes lókutyáról, aki most épp szabadságol, de azt ígérte, visszatér. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)
A mesét imádta, kísérletezett meseírással is Lukács Emőke, majd diákszínjátszóként elvarázsolta a színpad. Több hazai bábszínháznál is játszott, majd hazatért, hogy a Tomcsa Sándor Színház bábtagozatának, az Udvarhely Bábműhelynek a születésénél bábáskodjék. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)
Van egy kedvelt turistacélpont Norvégiában, a Lofoten-szigetek: vad táj ez, csupa sziklás vidék, tengernyi vízzel körülvéve. Ez a vad táj mostanra megszelídült, történetünk idején azonban kegyetlenül nehéz volt itt élni.
Különleges életutat tudhat magáénak Szőcs Előd, aki sportkarrierjét hátrahagyva talált új hivatást a gasztronómia világában. Nem kedveli, ha séfként emlegetik, sokkal közelebb áll a szívéhez, ha egyszerűen szakácsként hivatkoznak rá.
Van egy zöld ruhám. Három éve folyton viselem, tehát örökzöld. Elfért benne pocak, plusz kiló, most meg jól fúj a szél alatta. Olyan lett, mint a fogkefe: mindenhova jön velem.
Számomra Olaszország egybecseng a szabadságérzéssel. Kultúráját magamba szippantva, túlzás nélkül szerelembe esek. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nehezebb időkben olasz zenét hallgatok, olasz filmeket nézek és repülőjegyet vadászok?!
Az éjszakázás tényleg mumus. Pedig, hogy repül az idő! Három év úgy telt el, egyet sem kellett aludni. Mármint egyet sem megszakítás nélkül... Az éjszakákkal kapcsolatban az a jó hír, hogy minden esetben kivirrad.
Jó eséllyel utoljára éli át a világ talán legambivalensebb állapotát, ami egyszerre erőn felüli és katartikusan gyönyörű. Harmadik gyermekét várja, ettől is épp olyan különleges, harmadik szülöttként várni a harmadik gyermeket.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Épp az éves „jól megérdemelt” digitális detoxomat töltöttem, amikor a Kamaszok (Adolescence) című sorozat felkerült az egyik legismertebb streaming szolgáltató platformjára.
A zene értelmezése ugyanolyan szabad, mint bármely más művészeti ágé. Jó, ha vannak (szakmai) fogalmaink az interpretációra, de itt ez nem fontos. Minden üzenet érvényes.
Egy éve ezen a napon már az örökölt föld alatt sorakoztak a dughagymák a kertben. Két éve ilyenkor a zöld hagymaszárak már bújtak is. Ma meg hóvihar tombol a vidéken, zaklatott lelkében szorongások cikáznak.
Titkon színész akarok lenni, de félek, ez túl nagyképűen hangzana. Ne viccelj! Az én testalkatommal? Tudom, hogy ennek az egész zenesulinak is csak akkor van értelme, ha tizenkettedik végére egyszer s mindenkorra lefogyok.
Van az a mondás, hogy az idő relatív, képesek vagyunk tíz percet egynek vagy egy órának érzékelni a körülményeink függvényében, de azt hiszem, ez az anyaságra fokozattan igaz. Az elmúlt két évben voltak napok, amikor úgy éreztem, hogy hónapokat öregedtem.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.
Van egy finom, de fontos különbség az inspiráció és a másolás között. És ez a különbség nemcsak a gardróbodban, hanem az önbizalmadban is megmutatkozik.
Nem stresszel rá az öltözködésre. „De ha már felöltözünk, akkor olyan ruhákat vegyünk magunkra, amiket szeretünk” – mondja Hajnal Csilla, a Székelyhon marosvásárhelyi újságírója. Szerinte ugyanis önmagunk leszünk az öltözködés által.
Kolozsvár közelében, de távol a kincses város zajától bújik meg Farkas Loránd és Bocskai Gyopár méreteiben szerény, berendezésében leheletnyit extravagáns háza. Az otthon, ahol az alkotókedv gyermekkacajjal, kutyaugatással és macskanyávogással elegyedik.
A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.
A C-vitamin valóságos csodaszer – ezt már rég tudjuk, de csak az utóbbi években vált a kozmetikai ipar népszerű hatóanyagává. Antioxidáns, segít a bőr rugalmasságának megőrzésében és még a pigmentfoltok eltüntetésére is jó.
Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.
Meleg fények, meghittség, és mégis lényegre törő funkcionalitás jellemzi Sólyomék gyergyóújfalvi házát. Az egykori kommunista kockaház tornácos parasztházzá alakult, sok, kalákában végzett munkával, türelemmel és a gyökerek megtartó erejével.
Van az a pillanat, amikor felöltözöl reggel, végignézel magadon a tükörben, és... valami nem stimmel. Sokszor észre sem vesszük, de a cipő az, ami vagy felemel, vagy lehúz – nemcsak képletesen, hanem szó szerint is.