Épp a hazai mozik műsorán fut egy film Pierre Richarddal, a Stéphane Robelin által írt és rendezett A magas, ősz férfi társat keres könnyed humorú filmjében alakít emlékezetest.

A tavasz megújulás. Az utazás önmagunk újrafelfedezése – kissé elcsépelt mondatok, amiket a filmipar is szeret, hiszen a témához kapcsolódóan megannyi film született. Többnyire sablonos, csillámporos, közhelyes alkotások.

Ez a minisorozat minden izgalmas elemet felsorakoztat: van benne ragyogás, magány, divat, pletyka, téboly, dolce vita, igazságtalan és fájdalmas erőszak, feminizmus, Hollywood, Coca-Cola, Pepsi-Cola és rengeteg Viszály (Feud).

Eredetileg úgy terveztem, hogy az ünnepekre való tekintettel egy könnyed, vidám, esetleg romantikus történetet ajánlok figyelmükbe, de aztán a kezembe akadt ez a könyv… Könnyed is, romantika is van benne, de alapvetően szomorú és fájdalmas.

Grúzia közel hetven százalékát hegyek fedik, a lakosság nagy része pedig kisebb, dombvidéki településeken lakik. Viszonylag kis ország, gyorsan be lehetne járni, ám a hegyes vidék hihetetlenül lassítja az utazást.

Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.

Normális ember – s főként nő – napjainkban nem néz westernt, hiszen ezekben a filmekben maximum az idétlen díszletvárosok kurtizánjai nőneműek. Az angolok éppen ezeket a sztereotípiákat rombolja le.

Sándor Iván neve eddig teljesen ismeretlen volt számomra, pedig több, mint negyven kötete jelent meg. Ez a regénye az utóbbi időszak talán legintenzívebb hatású olvasmánya lett.

Késő ősszel pár napot tölthettem Brüsszelben, és végre sikerült eljutni a németalföldi középkori városok egyik legszebbikébe, Gentbe is. Sör, csoki, gofri, gyönyörű terek és katedrálisok – címszavakban így szólna a rövid kiruccanás.

A téli sportok kedvelői sem tudják feltétlenül, milyen a biztonságos felszerelés, amivel érdemes havas-jeges síkra szállni. Ne fázzak, és körülbelül ennyi. Pedig van néhány alapszabály, amit érdemes szem előtt tartani. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi lapszámában jelent meg.)

1974-ben jelent meg ez a regény, és sejtem, hogy sokan olvasták már. Én most olvastam először, és úgy képzelem, hogy aki már olvasta régebben, az most más szemmel követné a történetet, így a járványhelyzet közben, után.

Legyen benne kulturális látnivaló és sok-sok természet – ezzel az igénnyel szerveztük meg nyárvégi utazásunkat. Első körben Ausztria déli részét céloztuk meg, és nem csalódtunk. Láttunk várakat, ékszerdoboz-templomokat és településeket, gyönyörű tavakat, vízeséseket, gleccsert és hatalmas hegyeket. Mindez nincs messze, és ősszel is csoda szép lehet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.)

927 nagykövet 8 különböző országból, 50 nagyszerű kezdeményezés és egy rendkívüli ötlet, amely összefog és cselekvésre sarkall egy közösséget – mondhatnánk, hogy nagy vonalakban ez az idei Fuss NEKI! adománygyűjtő akció Székelyudvarhelyen. Valójában viszont sokkal több ennél: olyan egyedülálló élmény, amelynek révén rengeteget nyer a közösség mellett az is, aki részese.

Sokszor csak egy hajszál választja el a színvonalas zenés filmet a giccses és gagyi próbálkozásoktól, mint ahogy abban is nagyon nehéz megtalálni a középutat, hogy életrajzi film egyszerre legyen egy hommage, tisztelgés a főhőse előtt, és legyen őszinte, a valóságból- és nem csak mítoszokból építkező. Az elmúlt évtizedekben Hollywood nagyokat alkotott a zenés életrajzi filmek területén, elég a Piafot, a Judy-t, A nyughatatlant vagy éppen a Bohém Rapszódiát említeni. Ebbe a sorba illeszkedik a látványvilá

Nem könnyű ajánlást írni ehhez a könyvhöz. Nem azért mert nem jó a történet, hanem mert annyira magával sodor, hogy idő kell, amíg elcsitul a lélek, kitisztulnak a gondolatok.

Felnőttmonológok az alcíme ennek a gyönyörű könyvnek, amit Lisa Aisato világhírű illusztrátor rajzai tesznek színesebbé, nemcsak kiegészítve a történeteket, hanem egyenrangú művekként megállva a helyüket, mélázásra késztetik az olvasót.

Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy tapasztalatból beszélhessek arról, hogy a kommunizmus éveiben mit jelentettek egy romániai számára a „kelet-német” termékek, de elég idős, na meg elég kelet-európai ahhoz, hogy lássam őket magam körül még ma is: édesanyám még mindig használja az 1985-ben kapott NDK-s robotgépét és turmixgépét. Berlin ma már jóval több, mint az egykori Kelet- és Nyugat-Berlin újraegyesülése: punkok, hippik, hipszterek világvárosa – és a német tudományosság bölcsője. Berlin maga a történelem é

Sokféleképpen szoktunk viszonyulni a menekültekhez, van, aki dühösen elutasítja még a gondolatát is annak, hogy a környezetében találkozzon velük, van, aki befogadja az otthonába, van, aki segítséget nyújt valamilyen formában, és van, aki őket okolja minden bajért. Van, aki irtózik tőlük, és vannak azon kevesek, akik megpróbálnak belehelyezkedni a helyzetükbe, és igazán megérteni őket.