Asztalos Ágnes

Mátéfi Timea: Az élő kapcsolatok varázsa megtart

Egyszer volt, hol nem volt… Udvarhelyszéken, a Firtos alatt fekszik egy pici csodafalu. Annak van egy híres temploma, ahol egy „plébánoskisasszony” szolgál. Mátéfi Timea kezében varázspálca, játszótere az egész világ. Olyan, mint egy mese, igaz?

„100 lejes feleség(ek)”, szükségből köttetett házasságok

Régen minden jobb volt? A válasz előtt érdemes meghallani azoknak az asszonyoknak a hangját is, akiket „megvásároltak” feleségnek. Az Udvarhely Néptáncműhely 100 lejes feleség című előadása táncban idézi meg ezeket a fájdalmas asszonysorsokat.

Nincs függő személyiség, csak függőségek vannak

Eddig főként a szerfüggőség rejtelmeit boncolgattuk a Rabságban rovatunkban, és alig esett szó arról, hogy léteznek bizony viselkedéses addikciók is, amelyek ugyanolyan erőteljes hatással vannak az egyén és szűkebb közössége életére.

Van, akiből könnyebben lesz függő – de miért?

Tudattalan, múltban szerzett sebek, a kora gyermekkori kötődés zavarai, traumák miatt nyúl valaki például italhoz? Vagy a genetika, az agy másfajta működése, netán „rátanulás” áll a káros szenvedélyek hátterében? Milyen űrt pótol a szer?

Maszelka – a „kovászember”, aki Udvarhelyszéket festette

Igencsak szerteágazó és további kutatásra váró társadalomtörténeti kérdés, hogy Erdélyben a művészeti központoktól távolabb eső településeken milyen tényezők határozzák meg a képzőművészeti élet alakulását, a kisvárosi képzőművészek sorsát.

A gyógyszer, amikor már rombol

Nyugtatókkal, altatókkal és fájdalomcsillapítókkal élünk, és gyakran nem is realizáljuk, hogy elkapott a negatív spirál, amit teszünk, az már függőség. Szembenézés nélkül viszont nincs szabadulás – hangsúlyozza dr. Nagy-Szentpáli Dalma pszichiáter.

A társfüggő nem képes önmagában létezni

A függőségnek ezer arca van. Vannak, akik szerek rabságában élnek, és vannak, akiknek folyamatfüggőség, mint például a társfüggőség határozza meg mindennapjaikat. Nagyon gyakran a szerfüggő mellett egy társfüggő él, aki fenntartja a dependenciát.

Krízis és/vagy kihívás? Amikor kirepülnek a gyerekek…

A szülői lét egyik próbatétele, amikor felnőnek és elmennek a családi otthonból a gyermekek. Ott marad a pár, és esetenként kiderül, hogy az apa és anya szerepe mögött már rég elveszett valahol a férfi és a nő.

Dimény-Varga Tünde: A mostani életem egy érett gyümölcs

Székelyudvarhelyi iskolában dolgozik pszichológusként, a környék kevés gyermekpszichoterapeutáinak egyike, gasztroblogger, és a Nőileg állandó szerzője. Beszéltünk szakmáról, konyháról, és közben felsejlett az önazonos és elégedett élet „receptje” is.

Gyermekeink és a függőségek: mikor kezdődjön a megelőzés?

A szülők egyik legnagyobb aggodalma, hogy jaj, nehogy cigizzen, igyon, drogozzon a gyermeke. És aggodalomra tényleg van ok, hiszen amellett, hogy bizonyos addikciókat jól tolerál a társadalom, egyre több ilyen jellegű veszély is fenyegeti a fiatalokat.

Az ötven az új harminc – Belülről fakad vagy külső elvárás örökifjúnak maradni?

Lassan kikopik a szótárunkból a középkorú kifejezés, az öregséghez való viszonyunk is alaposan megváltozott. Pedig a biológia maradt, viszont a különböző életkorok „tartalma”, megélése és megítélése módosult.

Felnőttkori tanulás: szárnyakat ad, megerősít

Egyre többen választják, hogy felnőttkorukban szerzik meg azt, ami korábban kimaradt az életükből: a felsőfokú végzettséget. A statisztikák szerint inkább a nők azok, akik nem félve a fáradtságtól és az új kihívásoktól, felnőttként tanulnak tovább.

Bologna: la dotta, la rossa, la grassa

Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. Ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!

Eddig és nem tovább! Tanítsd meg a „bugyiszabályt”!

Ijesztő statisztikák, a média által is felkapott esetek világítanak rá egyre gyakrabban a gyermekek elleni szexuális abúzus veszélyeire. A veszély létezik, és a bántalmazó gyakran közeli, ismerős személy. Megelőzésre már kicsi kortól van lehetőség.

Hóban is túrázzunk bátran, de ésszel és alázattal!

A téli tájnak is megvan a szépsége, igencsak vonzók tudnak lenni a behavazott hegyoldalak, a magasabb csúcsok is. Viszont minden évben történnek balesetek, néha végzetesek is. Ezért fontos, hogy tudjuk, hogyan vágjunk neki egy téli kirándulásnak.

Farkas Zsuzsánna: A meg nem értettség sok egyebet hoz magával

„Sohasem voltam földrevaló, a tapasztalataim legnagyobb része mindig ebben az érzésemben erősített meg... ” Ezek Farkas Zsuzsánna szavai. Az autizmussal és ADHD-val élő fiatal nővel a sötétségből a fény felé vezető útról beszélgettünk.

Sárik Péter: A közönség fontosabb, mint a díjak

Az elmúlt két évtizedben több száz koncertet adott Erdélyben Sárik Péter. Időközben egyfajta második otthonná vált számára a mi közegünk, mi pedig csodáljuk őt virtuóz előadásmódjáért és azért a határtalan pozitív energiáért, ami árad belőle a színpadról.

Szalay Zsuzsanna: Hiszem, hogy van isteni részünk

Hívő ember, elkötelezett pszichológus, képzett terapeuta, erős és sugárzó nő, aki minden napjából szán egy félórát az elcsendesedésre. Mer válaszokat keresni, mer befelé és a múltba nézni. Mert ezekhez a dolgokhoz nem kevés bátorságra van szükség.

Hirdetés

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.

Hogyan ápoljuk a lábunkat? (VIDEÓ)

Kis bosszúságból nagy probléma is lehet – a lábfejünkön lévő sérüléseket, fertőzéseket nem szabad hanyagolni, hangsúlyozza a terápiás pedikűrös szakember a Kence új epizódjában. Mindennek az alapja a helyes lábfej- és körömápolás, valamint a higiénia.

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.

A bábszínház minden korosztálynak szól (VIDEÓ)

Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.

Hogyan ápoljuk a festett hajat? (VIDEÓ)

A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.