Anyai nagyanyám teljesen más volt, mint én. Alacsony, hullámos hajú, törékeny és szép asszonyka, akit jámbor katolikusnak neveltek Püspökiben. Családja rendíthetetlenül ragaszkodott a kispolgári léthez. Nem ácsingóztak nagypolgári palotákra, ne adj’ Isten, arisztokrata kastélyokra, de a földművesektől és a proletároktól is megtartották a kellő távolságot. Húsvétkor – jó katolikus módjára – kosárba tették a sonkát, a kenyeret.

Gyermekházaikban száznál is több hányattatott sorsú gyerek neveléséről gondoskodnak, a gyermekvédelmi rendszerből kinőtt fiatal felnőttek útját egyengetik, otthont adnak bántalmazott nőknek, lányanyáknak. Harmincéves a csíksomlyói Csibész Alapítvány, a nagyhatású civil szervezet alapítóját, Gergely Istvánt – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Tisztit – kísértük el egy teljes napjára: a Csíksomlyón újuló csibész-csűrbe, a Kászonokban épülő Hétkút erdei iskolába, Csíkszépvízre és Csomortánba. Az elmúlt háro

Edittel egy mozgássérült egyesület megbeszélésén találkoztam először: különleges harmónia ölelte körül, mosolya és derűje a környezetére is hatással volt. Azután többször is megpillantottam, ahogy a ködös Gyergyószentmiklós utcáin megjelenésével is azt üzeni: szeressétek a jelen pillanatot! A titkára voltam kíváncsi, arra a derűre, amelyet a mindennapi nehézségek közepette sem veszít el, sőt adni képes belőle másoknak is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában jelent meg.)

Szeretem Ferenc pápát (idézni). Nemcsak azért, mert katolikus vagyok, aki számára ő testesíti meg a legfőbb földi tekintélyt, hanem azért is, mert emberi megnyilvánulásai számtalanszor megérintettek, és nyitott világnézete, előremutató gondolatai messze túlnőnek a katolicizmus keretein.

Még a háború kitörése előtt beszéltük, egy hónapon belül meglátogatjuk a kárpátaljai barátainkat. Kiválasztottuk a hétvégét, aztán ahogy közeledett, munka mögé bújva, elnapoltuk a látogatásunkat. Igaz ugyan, hogy azóta többször találkoztunk Magyarországon – leginkább a hírhozó lányokkal – de az elszalasztott békeidős öleléseket nem hozza már vissza semmi, soha… Csapon élő kolléganőnket, a TV21 Ungvár szerkesztő-riporterét és az MTVA tudósítóját, Debreceni Kamillát faggattuk levélben, milyenek a hétköznap

2023 változékony és változásokat hozó év lesz. Kiemelt szerepet kap a múlt, a család, az otthon, az élet alapkérdései. Visszafogottabb kereskedelmi külkapcsolatok, harciasabb, érzelmileg túlfűtött politikai közbeszéd várható, hirtelen és kiszámíthatatlan politikai fordulatokkal tarkítva, ami próbára teheti a közösségeket. A számvetés és az összegzés éve lesz, amikor a kapcsolataink különösen fontos szerepet kapnak. A bizalom, a hit, a helyes önértékelés segíthet abban, hogy a valóban fontos- és lényegile

Nagy ajándék, amikor egy pappal tabuk nélkül beszélgethetünk. Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébánossal, a Kalot felnőttképző Egyesület, valamint a Háló Kárpát-medencei katolikus közösségek egyesületének volt elnökével való beszélgetésünk – számtalan egyházi személlyel készített interjú után is – maradandó élmény. Úgy tudtunk előretekinteni a jövő egyházára, hogy szavain átsugárzott a nyitott gondolkodásmód, a fejlődést támogató szándék, ugyanakkor az atyai gondoskodás a rábízottakról. Ezzel búcsúzunk az Ol

Gyerekkora óta ír, és imád olvasni. Rengeteg időt tölt a betűk társaságában, mert számára gyógyító hatással bír. Csata Éva családanya, feleség, fogyatékkal élőkkel dolgozó nő, aki minden pillanatból tanulni akar.

Miért vált nehézzé a gyónás a 21. században? Miért gyónjak egy papnak, amikor ő is épp olyan bűnös, mint én? Mi köze a papnak az én magánügyeimhez? Miért nem elég Isten előtt megbánni a bűneimet? Megannyi kérdés, amely válasz után kiált, s amelyekre nem biztos, hogy van egzakt, mindenki számára elfogadható válasz. Mi mégis megpróbáltuk körüljárni Keresztes Zoltán gyergyószentmiklósi plébánossal, bibliodrámás és mentálhigiénés szakemberrel.

Megtalálhatjuk-e Istent egy motorbicikli nyergében, több tíz kilométeres gyaloglás közben, hólepte hegycsúcsokról ereszkedve vagy a gólöröm mámorában? Hölgyes Pál Zsolt, lemhényi plébános ebbéli tapasztalatairól mesél: ő nem csupán az oltár mellett vagy szentségek kiszolgáltatása közben találkozik azzal, akinek szolgálatára szentelte életét.

Vannak olyan kicsi székelyföldi falvak, amelyekre több száz éves templom vigyáz. Ilyen kicsi, létszámában és kiterjedésében is jelentéktelen falu Homoródszentpéter. Ám templomának legrégibb kövei bizonyítottan nyolc évszázad hitéről vallanak.

Intézményvezetés, egyetemi oktatás, kutatás, logoterápia, fenntarthatóság – többek között ezekkel a fogalmakkal lehetne meghatározni dr. Vik János személyiségét, aki 2016 óta tölti be a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Karának dékáni funkcióját. Életének ezen területeiről kérdeztük, így képet kaptunk arról is, miként egészíti ki egyik a másikat.

Tombol a tavasz. Már-már nyár van. Ragyog a nap, még a bárányfelhők is ragyognak, fényt, világosságot lövellnek ránk. Kárpátalján jártam. Kétszer. Az első látogatás után szótlan maradtam. Annyira fájt, annyira szúrt, annyira gúzsba kötött, hogy nehezen születtek szavak a számban. Mert nehezen születtek a szívemben. Még egyszer elmentem.

Az utóbbi hetekben kiolvastam az összes streaming-kínálatot – nincs bűntudatom, amikor az agy behúzza a féket, kár kínozni elven, a sorozatok habzsolása tűnik a legproduktívabb tevékenységnek. Aztán egy vígjátékban magamra ismertem, és nehezen tudom lenyelni a keserű pirulát, hogy a vagány csajból valahol egy savanyú fehérnéppé lettem.

Milyen a mennyország, pap néni? – kérdezi az egyik negyedikes diák vallásórán. Nem vagyok meglepődve, mert ez a tanítvány azon a vallásórán, amikor a teremtéstörténetet boncolgattuk így szólt: Értem, hogy Isten teremtette a világot, de mondja meg nekem, pap néni, ki teremtette Istent?

A gondviselés úgy hozta, hogy 2022 virágvasárnapjának hétvégéjét Olaszországban töltöttem. Életem első olaszországi útja a lombardiai régióba vezetett. A repülőgép utasainak többsége látható otthonossággal vette semmibe a légikísérők figyelmeztetését. Sétáltak, levették a maszkot, traccsoltak, a már Olaszországban született gyermekek affektálón fintorogtak a rendreutasító légikísérőknek.

Törékeny, gyenge öregasszonyként emlékszünk rá, de rászorulók millióinak az életét tette jobbá a világ számos pontján. „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel” – vallotta, Kalkuttai Szent Teréz konok segíteni akarása előtt még a Vatikán is fejet hajtott. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)

Szerzetességre vállalkozni már önmagában nagy kaland, aki pedig emellett a gyermekorvosi hivatást is választja, az kétszeres kihívásnak áll elébe. Ha ezt még lehet fokozni, akkor Hadnagy Margó megtette. A székelyudvarhelyi származású, Marosvásárhelyen élő segítőnővér négy hónapot töltött az afrikai Csádban, tapasztalatairól mesélt nekünk.