Kommunikációs szakember és háromlányos édesanya, aki saját bevallása szerint olvasni szeret, aludni és Isten országát építeni. „Mint az égő csipkebokor” – vallja Kossuth-díjas író édesapjával, Visky Andrással egyetértésben saját temperamentumáról.
A marosvásárhelyi B. Fülöp Erzsébet (Bözse) színésznő és állatorvos férje, Bob Miklós sokáig nem találták azt, amire szükségük volt, végül a keleti filozófia felé fordultak. Ma már keresztény buddhistáknak vallják magukat.
A Székelyudvarhelyi 2. Unitárius Egyházközség újonnan beiktatott lelkésze mélyen hiszi, hogy minden okkal és céllal történik, s hogy nem a tárgyakban rejlenek a kincsek. Újvárosi Katalin válaszolt a Proust-féle kérdésekre.
A hegyek lábánál nőtt domb: ő nevezte így önmagát. Püspöki jelmondata – Nem futamodom meg a munkától – mély értelmű utalás volt munkával és szenvedéssel teli életére. Erdély történetének egyik legnagyobb hatású személyisége: Márton Áron.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Ahogy belépsz a kapun, rögtön a bal oldalon egy régi, festett Jézus Krisztus feszület, pléh tetővel, ami még az utcáról is látszik. Itt él sok-sok éve Laura néni és Nicu bácsi. Kertjük kiér a Duna Szent-György ágáig…
Amikor megkérdezik, hogy mi a munkám, szégyellem elmondani, hogy lelkész vagyok. Ma nem divat az efféle szolgálat, hivatás. Pont így a Szentírás is egyre kevesebbet kerül az emberek kezébe. Meg is értek sokakat. Nem kezdődik jól.
Az év végén sokan készítenek számvetést: megtettem-e mindent önmagam fejlődéséért? A hosszabbodó sötétség pedig befelé fordulásra késztethet: tudom-e, hogy hol tartok az életemmel?
Mi rejtőzik a karácsonyi csoda mögött? Milyen jelentéstartalommal bírnak azok az ételek, amelyek ma is az ünnepi asztalra kerülnek? Ismerjük és tartjuk még az ünnepkörhöz tartozó hagyományainkat? Kisné Portik Irén néprajzkutatót kérdeztük.
A gyergyóalfalvi András Ildikó neve egyenlő a segítő szeretettel: az ápolás, a gondozás, az elesettekhez való odafordulás képessége keveseknek adatik meg olyan mély meggyőződésként, mint neki.
Szerény, kedves és nyugdíjasként is tudja segíteni a közösséget, ahol él. A csíkdánfalvi nyugalmazott plébános testközelből látta az imádkozó, a határozott és a szenvedő Márton Áron püspököt, és meggyőződése, hogy bár személyében elveszítettünk egy gondoskodó atyát, az égben nyertünk egy másikat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).
Van olyan ember, aki nem tud adni, és nem tud elfogadni ajándékot természetes szelídséggel. Képtelen rá. Amikor valaki megajándékozza őt, olyan arcot vág, mintha bántást kellene elviseljen, valami megmagyarázhatatlan undor ül ki az arcára. Aztán amikor ő kellene ajándékozzon, azt olyan gesztussal vagy olyan kísérő mondattal teszi, hogy a megajándékozott úgy érzi, mintha meglopta és nyomorba döntötte volna szegényt. Számomra rejtély, mi lappanghat az ilyen ember szíve mélyén.
Nem kell elkülöníteni a hitbéli nevelést a gyermeknevelés egészétől – véli Sógor Gyöngyi vallástanár, aki nem csupán a gyerekekkel ismerteti meg a Biblia világát, de lelkészeknek is tart képzéseket a gyermekistentiszteletek módszertanáról.
Ha a Firtos lova fehér, száraz időre számíthatunk, ha szürkének tetszik, akkor esős idők jönnek, így tanítottak gyermekkoromban az öregek. Aki nem járt még Firtosváralján és Énlakán, és nem volt alkalma feljutni a Firtos-kilátóhoz, annak egyszer az életben el kell oda menni.
Fényt ad, melegít, éltet – nem csoda, hogy évezredekig istenként imádták, ma is minden körülötte forog. A Napot férfias isteni erőnek, a tudatosság megtestesítőjének tekintő napkultusz nemcsak az ókori egyiptomiaknál dívott, a világ számos vidékén, így a Kárpát-medence legfontosabb zarándokhelyén, Csíksomlyón is létezhetett. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)
Hadnagy Izabellát évek óta hajtja a kalandvágy: a Farkaslakáról származó lány megfordult már Európa számos városában, néhány hónapot Amerikában is töltött, élt Londonban, majd Budapesten telepedett le egy időre, jelenleg pedig a hazaköltözését tervezi. Iza számos utazása közül az egyik leghíresebb zarándokút, az El Camino az, amire a legszívesebben emlékszik vissza, amitől a legtöbbet kapta.
Anyai nagyanyám teljesen más volt, mint én. Alacsony, hullámos hajú, törékeny és szép asszonyka, akit jámbor katolikusnak neveltek Püspökiben. Családja rendíthetetlenül ragaszkodott a kispolgári léthez. Nem ácsingóztak nagypolgári palotákra, ne adj’ Isten, arisztokrata kastélyokra, de a földművesektől és a proletároktól is megtartották a kellő távolságot. Húsvétkor – jó katolikus módjára – kosárba tették a sonkát, a kenyeret.
A Steve nem csak egy laza darab levezetni a napi fáradalmat, hanem nyomot hagy a nézőben. Az első perctől szorít, és olyan kérdéseket vet fel, amelyek a stáblista után is ott maradnak velünk. Másnap is, harmadnap is, egy hét múlva is.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Rádió GaGa hullámhosszán Csizmadia Attila hangja, azt viszont talán kevesebben tudják róla, hogy szenvedélyes utazó: amikor csak teheti, világot lát, új kultúrákkal és emberekkel ismerkedik.
A minőség és a következetesség a szép, egészséges bőr titka. Az egészséges bőr pedig később kezdi öregedés jeleit mutatni, vallja Bondor Sipos Gyöngyi kozmetológus, a Mom’s Medicosmetics alapítója.
Szinte minden nő egy kicsit testképzavaros. Miért? Mert nem szokásunk tükörbe nézni. Mert nem bátorítottak, tanítottak meg elfogadni és szeretni magunkat. Sokszor az önelfogadás első lépése egyszerűen az, hogy merjünk belenézni a tükörbe.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.