Túl mozgékony, izgága, nem bír nyugton maradni, folyton beszél, szétszórt, elkalandozó, szervezetlen, ha szólsz hozzá, néha olyan, mintha nem is lenne jelen – nagy valószínűséggel egy ADHD-s gyerekkel állsz szemben.
Mit tehetünk szülőként, nevelőként, hogy segítsük az igazi növekedést, minimálisra csökkentsük az ártalmakat, és ép ésszel kibírjuk a kamaszkor hosszú éveit?
A köztudatban rengeteg tévhit, mítosz él a serdülőkorral kapcsolatban, amelyek jó részét a tudomány már megcáfolta. Az agykutatás rohamos fejlődése évről évre arra késztet, hogy szembenézzünk a sztereotípiákkal. Szülőként, nevelőként érdemes időnként frissíteni a tudásunkat, hogy több megértéssel viszonyulhassunk azokhoz a helyzetekhez, amelyek a fejlődésből fakadnak.
Nehezen indul a mondat, neki-nekifut a gyermek, mintha valami visszafogná, nem engedné, hogy kibomoljon a beszéd. Bizony, előfordul, és bizony, a szülő gyakran rágörcsöl a jelenségre, holott lelke mélyén lehet, hogy érzi: görcsre görccsel válaszolni nem a legjobb megoldás. A dadogásról, a gyógyító, támogató hozzáállásról kérdeztük dr. Bakos Kinga logopédust. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi lapszámában jelent meg.)
A kamaszkor a testi, lelki, szellemi átalakulás időszaka, tulajdonképpen egyfajta újjászületés, csak ez esetben az, aki szül, és az, aki születik egy és ugyanaz a személy. Serdülőkorban ugyan a test is átalakul, de legalább ennyire megváltozik a személyiség és hosszú, néha fájdalmas, évekig tartó vajúdás után kialakul az érett, felnőtt én.
Anyámasszony katonája. Burokban nevelték. Kiskirályként viselkedik a családban – ismerős megbélyegzések, amelyekkel szembesíti a szülőket a külvilág. Cikkünkben azt járjuk körül, miként segíthetjük gyermekeinket az önállósodás rögös útján.
Vissza-visszacseng egy dal a fülemben. Nem hosszú a szövege, mégis annyi mindenről beszél. A szerzője sem világhírű, Póra Zoli & Stone Hill gyerekzenekar írta ezt, Együttérző dal a címe...
Szinte minden gyermek megtapasztalja, megtanulja az önkielégítést. Tény, amelyet szülőként többféle módon kezelhetünk. Zavarba hoz? Megmosolyogtat? Aggodalomra ad okot, vagy „ez az ő dolga”?
Hársfavirág illata tölti be Erdélyt. Édesen és lágyan ölel át, megbabonáz, átjárja testem, lelkem. Ráhangol a bizalomra. Harminc évvel ezelőtt is ráhangolt, segített kiszakadni a földhözragadtságból, megkeresni helyemet a világban.
Nyugtalan éjszakája volt, de már az elalvás nehezen ment neki. Nem találta a helyét, forgolódott ágyában, és éjfél után nem sokkal izzadtan riadt fel, aztán keservesen sírt. Ismerős, igaz? Sárkányt űzünk el a kicsi szobájából...
Minden szülő tökéletes gyereket szeretne nevelni. De mi történik akkor, ha már kisgyerekkorban kiderül, hogy valahogy a mi gyerekünk nem egészen tökéletes, vagy egyszerűen más? Mondjuk, nem tud figyelni, esetleg a számolással vagy az írással vesződik.
Egy tányér méregzöld zöldbab, némi öntettel – ennyi volt az előétel valahol Dél-Franciaországban. Mi kissé tanácstalanul néztünk egymásra, azonban az ott táborozó kisiskolás csapat láthatóan jó étvággyal fogyasztotta a ropogós zöldséget.
Játszunk? – kérdezi tőlem hetente több tíz gyermek. Óvoda- és iskolapszichológusként sokszor az az érzésem, hogy semmi másra nincs szükségük, csak egy kis időre, amikor kiszakadnak a mókuskerékből, amikor felszabadultan önmaguk lehetnek.
Jobb lenne, ha most szopikálnál egy kicsit, kincsem, hisz azért sírsz te, mert éhes vagy, na, így na... Látod, túl mohó voltál, drágaság, most fáj a hasikád, jobb lett volna, ha nem szívod úgy tele magad. Jobb lenne, ha alukálnál, mert késő van.
Hogy nézel ki?! Ha ezt a kérdést szögezzük egy kamasznak, holtbiztos, hogy vitát gerjesztünk. Ezekben több a kár, mint a haszon. Hogyan kommunikáljunk gyermekünkkel az öltözködéséről? Hogyan kerüljük el a mindennapos konfliktusokat és harcokat?
Tibi vagyok az V. B-ből. Sokat fáj a hasam. Már annyira, hogy alig tudok iskolába menni. Azt mondta a doktor néni, talán az iskola miatt. Ebben lehet igaza, mert nem akarok iskolába menni, olyan rossz, mindig félek.
Még a legvadabban fogadkozó ifjú pároknál, gyermektelen, kezdő szülőknél is előfordul néhány év elteltével, hogy mobilt adnak sarjadzó csemetéjük kezébe, vagy leültetik a rajzfilm elé.
Már kisgyermekkortól rendkívül fontos az apa-gyermek kapcsolat, hogy a későbbiekre is megalapozódjon a „minőségi idő” apával.
Kies tájainkon a semmittevésnek pejoratív értelmet tulajdonítunk, henyél az, aki léhűtő, nincs jobb dolga vagy lusta. Pedig pihenésre, kikapcsolódásra mindenkinek szüksége van. Minden nap!
Minden évben, amikor végig nézek az ünnepelteken, ugyanazt látom: üdeséget, tiszta arcokat, ártatlanságot, jövőbe vetett hitet, reménységet, a pillanat örömét. Kérlek, tudatosítsátok magatokban, hogy jogotokban áll megőrizni mindezt, immár felnőttként.
Sok esetben viszonylag könnyen megy, hogy éljünk saját jogainkkal, az azonban kihívás, hogy elismerjük a másokét, és még tiszteletben is tartsuk azokat. Pedig mások jogainak tiszteletben tartása akár garanciája lehet annak, hogy ugyanazt kapjuk.
Érzelmi evő vagyok, falásrohamos, vagy nem tudom. Egyszerűen beteg. Nem tudom megtartani a súlyom, bármennyit diétázom, mert azzal oldom a szorongásom, hogy begyúrom az összes csokit, ami a kezem ügyébe kerül.
A családi legendárium szerint 10 hónaposan, a rácsos kiságyba kapaszkodva már zenére táncoltam. Nagyon muzikális családban nőttem fel, mindenki játszott hangszeren, a néptánc a fiatalságom erős háttérországát adta.
Aligha kaptam ezidáig karácsonyra az ideinél számomra értékesebb tárgyi ajándékot. Az Angyal egy mesterien megmunkált, gyönyörű, faltól falig könyvespolccal lepett meg. Ez nem csupán egy bútordarab számomra, hanem régóta dédelgetett vágy.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.
Ritkán beszélgetünk férfiakkal ruhákról, ám szerkesztőségünk egyetlen férfi tagját, kreatív dizájnerét és tördelőjét nem hagyhattuk ki a „magamutogatásból.”
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.
Az adventi csendben való készülődés jó lehetőség arra, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Az anyagi érték mellé társul még egy ennél fontosabb is, ami a két ember közötti kapcsolatot mélyíti. Ez pedig a másik emberre szánt idő.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.