szülő

Felelősség – még felnőttként is súlyos tartalmat tulajdonítunk pusztán a kifejezésnek is, hiszen bizonyos szintű lelki érettséget társítunk hozzá. Hogyan lehet ezt a felelősségtudatot kialakítani gyermekkorban? Mi az, amit elvárhatunk a kicsiktől? Hogyan tanítsuk nekik, ami néha nekünk is akadozva megy? Kosután Laura iskolai tanácsadóval, családterapeutával jártuk körül a témát, a felnőtt egyéniségét, gyermekével való kapcsolatát alapul véve közelítettük meg ezt a megosztó kérdést. (Cikkünk a Nőileg maga

Tudjuk, hogy egy szülő mennyire büszke tud lenni gyermekére, amikor olyan kis cuki, vagy később, amikor valamiben kitűnik. Szeretjük megörökíteni a jeles pillanatokat, csakhogy sokan itt nem állnak meg: büszkeségük tárgyát megmutatják az egész világnak.

Amikor kislányt vagy kisfiút nevelünk, tapasztalhatjuk, hogy milyen rejtélyes, feltartóztathatatlan, már foganásuk pillanatában kódolt erők törnek felszínre érdeklődési körük kialakulásában, játékaikban. Hogy a környezet ebbe milyen szinten tud beleszólni, azt még a tudomány is csak saccperkábé szinten tudja megállapítani, jelenleg a gének javára. Ezért tartottam először nevetségesnek, mostanra pedig már egyenesen ijesztőnek a nyugati gyermekidomítás-trendek közt egyre inkább eluralkodó uniformizáló töre

Szeretjük vagy sem, de a gyermeknevelés részeként a baráti- és munkaközösségünk mellett óhatatlanul közösséget kell vállalnunk egy másik csoporttal is: azon szülőkkel, akik gyermekeivel sok időt tölt a mi porontyunk. De kell ez nekünk?

A túlzott alkoholfogyasztás egészségre káros hatásáról kell beszélni a gyermekünknek, a korai felvilágosítás és felkészítés kulcsfontosságú a mindenféle káros szenvedély, de a szexualitás témájában is. De hogyan beszéljünk hitelesen és képmutatás nélkül az alkoholfogyasztásról, ha mi magunk is fogyasztunk szeszes italt? (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)

A napokban két újságcikket is elém hozott a Facebook, amelyek meglehetősen felborzolták a kedélyeket, a megosztó kommentáradatot olvasva, engem is arra késztettek, hogy elgondolkodjam a témán.

Egyre több fiatal dönt úgy, hogy otthonától távoli országban kezd új életet. Egy ilyen döntéssel gyökeresen változik meg a családok élete. Külföldre költözött fiatal felnőttek szüleit kérdeztük, hogyan alakítja a távolság a szülő–gyermek viszonyt.

Nem kell elkülöníteni a hitbéli nevelést a gyermeknevelés egészétől – véli Sógor Gyöngyi vallástanár, aki nem csupán a gyerekekkel ismerteti meg a Biblia világát, de lelkészeknek is tart képzéseket a gyermekistentiszteletek módszertanáról.

Nagyszülőnek lenni áldás – ez az áldásos állapot azonban feladatokkal is jár. Ennek a szerepkörnek talán az egyik legnagyobb kihívása, hogy nagymama és nagytata bizonyos határokon belül tudjanak maradni, miközben aktívan részt vesznek az unokák életében. Nagymamák meséltek arról, hogy milyen változások és kihívások köszöntöttek be az életükbe az unokák érkezésével, és esetenként hogyan fogják vissza magukat, ha szülővé cseperedett gyermekük azt kívánja tőlük.

Egy szülő-gyerek kapcsolatban teljesen természetes szereposztás, hogy a szülő támogatja, gondoskodik, aggódik olykor a gyermekéért. De gyakran - alig észrevehetően - fel tud cserélődni a szereposztás: tinik, serdülők érzik a tehetetlen szomorúságot, hogy meg kell mentsék szüleiket…

Igaz történet alapján. Ezt szoktuk olvasni időnként a játékfilmek elején. Az, hogy valóban megtörtént, nagyobb hangsúlyt-, mélységet ad a látottaknak. De amikor arról látunk filmet, hogy egy anya küzd a kilencéves gyermeke mentális-, testi- és lelki egészségéért, igazáért, mert a saját élettársa szexuálisan bántalmazta, mialatt ő az agresszor gyermekével volt várandós, és ez nem fikció, hanem dokumentumfilm, az érzések széles skáláját éljük meg. Too close. Túl közel. Ez Andreáék filmjének címe. És nem ig

Megjelenésük óta a gyerekek életének szerves részét képezik a rajzfilmek. Néhány évtizeddel ezelőtt még könnyű volt határt szabni a képernyőzésnek, az internet és az okostelefonok térhódításával azonban minden megváltozott.

Családi kapcsolataink egy életen át elkίsérnek, akkor is velünk tartanak, ha más kontinensre költözünk, vagy megszakίtjuk a kapcsolatot a családtagokkal. Ezúttal a testvéri viszonyulások negatίvumaira fókuszálunk.

Ahol van egy szenvedélybeteg, minimum három, de inkább öt ember szenved a családban: szülei és gyerekei, házastársa. Mert a függőség az egész családi dinamikát átalakítja. Megváltoznak a családi viszonyok, sőt, a valóság érzékelése is torzul.

Nincs tökéletes család, ahogy tökéletes szülő sincs. Gyermekként, és főként kamaszkor környékén a gyermek nem csupán meglátja szülei vélt vagy valós hibáit, hanem a többség szembesíti azokkal felmenőit, vagy lázad azok ellen.

Ha későn találja meg az Igazit az ember lánya, annak az a következménye, hogy későn szül gyereket. Az is lehet, hogy lombikkal sikerül. Na de ki mondja meg, hogy mikor van késő? Mindenki.

Érdekes beszélgetésbe csöppentem egy este. Két ötvenes anya beszélgetett felnőtt gyermekeik sorsáról, s az anyai álláspontok éles kontrasztjára még a gyermektelen fülem is felfigyelt. Bele kell szólni felnőtt gyermekünk életébe? – merült fel bennem.

Gyakran látom az utcán a gyermeket, ahogy vállát behúzva, szemét lesütve ballag valahová, lomha léptekkel. Milyen gondterhelt – állapítom meg mindig, de ahogy most elnézem az édesapját, az is szembeötlő, mennyire hasonló a járásuk, a testtartásuk.