Karácsony Benő a „Napos oldal” cίmű regényében ίrta, hogy a „lét ajándékok s nem büntetések sorozata”. Mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha ezen elv szerint nevelkednénk, élnénk. Ehelyett a társadalom nagy része már gyerekkorában olyan érzelmi terhek, elvárások gyűrűjében szocializálódik, ahol természetes alapnak veszi az állandó szenvedés, a konfliktusos közeg, a lelkiismeret-furdalás és más negatίv érzelmi töltetek létformáit…

Gyakran, még ha a legjobbat akarjuk is, jégtorlaszok emelkednek közöttünk, amiket – legalábbis úgy érezzük – a legnagyobb szeretettel sem tudunk felolvasztani. Talán azért, mert nem elég a másik, a feleség, a férj, a gyermek, a barátnő iránt bennünk meglévő meleg érzelmek sokasága – szemléletváltásra, eszköztárunk bővítésére is szükség van. Csak néhány életterületünkről szemléztünk, de érdemes ezt továbbgondolni.

Azt hiszem, kicsit elmentünk „csára”. Mármint ez a nagyon kölyök-központú gyermeknevelés. Nem akarok általánosítani, de úgyis annak fog tűnni. Biztosan vannak kivételek, olyan családok, ahol a szülők eleve génjeikbe kódolva tudták az arányt a következetesség, határhúzás és az igény szerinti bármi között (szoptatás, együttalvás, játék, figyelem, stb.), ahol határ a csillagos ég. A többi halandó szülő pedig a gyermeknevelési trendek ide-oda fújó ideológiai szeleitől szédülten általában magára kapatta a gye

Főleg, ha több gyermeket neveltek, bizonyára el-elhangzik ez a mondat nálatok is. Vagy a kérdés, hogy: ki volt a hibás? Hibásnak lenni nem jó érzés, és az sem biztos, hogy hozzásegíti a gyermeket a „jobbá” váláshoz. Gyakran megélni azt, hogy hibás vagyok, könnyen átcsaphat agresszióba, vagy alacsony önbecsüléshez vezet.

A kétnyelvűségről mindenkinek megvan a maga véleménye, beszélünk róla a családban, az oktatási intézményekben, a baráti társaságokban is. Kisebbségben élőkként van személyes tapasztalatunk róla, akár kétnyelvűnek, akár egynyelvűnek érezzük magunkat.

Egy óvodás kisfiú évekkel ezelőtt egy hatalmas pandát rajzolt a családrajzra. Ő az én anyukám – magyarázta nekem meggyőződéssel. Látod? Ő egy panda! Látom, igen. És miért pont panda? – kérdeztem. Hát, mert ő tényleg egy panda. És elmesélte, hogy az anyukája az ő születése után nem sokkal egy távoli országba ment dolgozni. Azóta nem is járt haza. Néha felhívja őket Messengeren, és a képe helyén egy panda képe van. Hát ezért nem tud hazajönni. Mert pandává változott. Néha mondja ugyan, hogy haza fog jönni,

Mostohaszülőnek lenni nem könnyű feladat. Már csak azért sem, mivel a szó önmagában negatív érzéseket kelt: a mesékben szereplő gonosz mostohával asszociáljuk. Így azok a nők, férfiak, akik „mostoha” szerepbe kerülnek, rögtön hátrányból indulnak, le kell dolgozniuk a sztereotípiák miatt felépített gátakat a gyerekben, de a tágabb családi, illetve baráti körben is. Vannak példák azonban arra is, hogy lehet ezt jól csinálni. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)

Az oktatás minden gyermek alapvető joga. Az iskolai erőszak és zaklatás minden formája sérti az oktatáshoz való alapvető jogot, és a nem biztonságos tanulási környezet rontja az oktatás minőségét minden résztvevő, szereplő számára, súlyosan károsíthatja a gyermekek és serdülők egészségét és jólétét, káros hatásai pedig a felnőttkorig is fennállnak. Az iskolai erőszaknak azonban több formája is él, és amíg bármely formáját tabu övezi, virágozni is fog.

Tegnap délután, amikor hazafelé mentünk a vásárlásból anyával és Misivel, a nagy tesómmal, a lépcsőházban Kovács bácsival találkoztunk. Kovács bácsi a második emeleten lakik a feleségével, mindig nagyon kedves, csak azt nem szeretem, hogy van egy kellemetlen szokása. De ez még mindig jobb, mint a Kovács nénié, aki, ahányszor meglát, gyorsan odarohan hozzám és összevissza csókolgat. Azt mondja, olyan vagyok, mint a kisunokája. Én nem bánom, de utálom, ha összenyálazzák az arcomat!

Helymeghatározó, Insta-sztori, Tik-Tok videók tömkelege és élő bejelentkezés: a „digitális bennszülöttek” korosztálya nem rest lépten-nyomon az egész világ tudtára adni, hogy hol, kivel és éppen mit művel. Talán ennek is köszönhető, hogy manapság a szülők kissé lazábbra hagyják a pórázt, mondják az érintettek: az elengedés és szabadság új értelmet nyert.

A méltán híres Montessori-módszer szerint kimondottan ajánlott és üdvös, ha már az óvodáskorú gyermeket is bevonjuk a házimunkába, abba, hogy önmaga körül rendet tartson. Az ilyen jellegű tevékenységek fontos részét képezik az alternatív pedagógiai irányzatnak, amelynek fő célja az önállósodás elősegítése. Ezt minden szülő kívánsága is, nem? (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Szó szerint ezt mondja nekem egy kamaszlány nevetgélve az iskola folyosóján, a tanév vége előtt. Miért kéne elraboljalak? – kérdezem mosolyogva, bár sejtem, hogy a választól lehervad mindkettőnk mosolya. Jön a vakáció… S te nem egy felhőtlen nyárra számítasz… Hát igen… Írhatok, ha nagyon kivagyok? Persze. Amint tudok, válaszolok. Nem tudtam meg, miért nem várja a vakációt, de nem ő az egyetlen gyerek, akinek nem jó hazamenni.

Elkezdődött a vakáció! Elballagott minden tizenkettedikes diák, elbillegett minden nyolcadikos, negyedikes tanuló, nagycsoportos óvodás. Szeptemberig senkinek sem jut eszébe házi feladatot írni, ceruzát hegyezni, füzetet, írószert vásárolni, egyenruhát mosni. De mielőtt végleg elfelejtenénk az iskolát, gondoljuk át, hogy ténylegesen mennyibe került az, hogy ingyen járhatnak a gyermekeink iskolába, óvodába.

Kamaszként a széna betakarítása, a pityókaszedés vagy éppen a fahordás nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Az osztálytársaimmal ellentétben, én nem vártam annyira a nyarat, mert tudtam, hogy milyen sok munka vár rám. A család nagy volt, de édesapám mindig ragaszkodott ahhoz, hogy én is kivegyem a részem a munkákból. Mindig korán keltünk, összepakoltuk az ebédet, és hol traktorral, hol biciklivel, de olyan is volt, hogy gyalogosan indultunk útnak.

Mennyivel könnyebb engedni neki bármit, amikor ordít és toporzékol. Mennyivel könnyebb megvenni mind a tíz csokit, és – ha nem féltenéd annyira a megfázástól – engedni, hogy a kedvenc szandálját húzza fel télvíz idején. Mennyivel könnyebb hagyni egész nap a táblagépét bújni, mennyivel könnyebb hagyni, hogy a teendőit ne vegye komolyan. Mennyivel könnyebb. Mint rábeszélni, megbeszélni, átbeszélni. Egyezkedni. Kompromisszumot kötni. Megvonni. Meghúzni a gyeplőt, de választási lehetőséget adni. Nevelni. (Ci

Kenjük be csípős paprikával vagy keserű lakkal az ujjakat, ha a gyerek rágja a körmét – szól gyakran a tanács. De büntetés helyett inkább nézzünk a dolgok mögé: a kényszeres körömrágás csupán a tünet. A lelki okokat kell megfejtenünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. májusi lapszámában jelent meg.)

Kérjél bocsánatot! Szinte nincsen olyan nap, hogy ez a mondat ne hangzana el óvodákban, iskolákban, játszótereken, edzéseken és otthonainkban. A bocsánatkérés rendkívül fontos lépés akkor, ha valakit sérelem ért, a kapcsolat helyreállítása azonban nem csak ezen múlik. Egy gondolkodás és beleérzés nélkül odavetett „bocsi!” romboló hatású, akárcsak az, amelyikre rákényszerítjük a gyermeket. Bocsánatot kérni a legfontosabb szociális készségek egyike, ám ha nem tanítjuk meg rá helyesen a gyermekeinket, konfl

Ezt elmondtad otthon a szüleidnek? – kérdezem naponta a hozzám forduló gyerekektől, kamaszoktól. Nem, és nem is szeretném elmondani – válaszolják gyakran. Miért? – érdeklődöm tovább. Mert anyukám, apukám így is annyi gonddal küzd. Nem szeretném, hogy miattam is aggódjanak – indokolják sokszor. Az én dolgom pedig szelíden meggyőzni őket arról, hogy a borús gondolatokról, éjszakákon át tartó sírásról, falcolásról, étkezési zavarokról, vagy az iskolai kiközösítésről tudniuk kell a szülőknek.