Hogyantovább

Zöld könyvek egy élhetőbb jövőért

Az ipari forradalom óta egyre nagyobb méreteket ölt a víz-, föld-, és légszennyezés, mára pedig már rendkívül nehéz visszafordítani. A Föld napja közeledtével rend szerint eszünkbe jut a környezettudatosság fontossága, ennek apropóján jártunk utána, mennyire keresettek az erre ösztönző könyvek, van-e efféle „muníciója” a következő generációnak.

Legyen rutin az arcápolás – már tinikorban is

A legtöbb kamasz rémálma az aknés bőr. Épp akkor jönnek elő a problémák, amikor a fiatalok számára egyre fontosabb, hogy hogyan néznek ki. Gyakran évek telnek el, amíg a nagyon pattanásos bőrt kikezelik, és a hegek még úgy sem mindig tűnnek el teljesen.

Hirdetés

Fél évtizede söpört végig a világon a #MeToo mozgalom

Öt és fél év telt el azóta, hogy az Egyesült Államokban ki-, a köztudatba pedig berobbant a #MeToo mozgalom, amely alapjaiban rázta meg Hollywoodot, és globális szinten is elindított egy újfajta diskurzust a szexizmusról, a nők ellen elkövetett szexuális zaklatásról és bántalmazásról. Míg például az Egyesült Királyság és Svédország csatlakozott a mozgalomhoz 2017-ben, jó néhány országban – mint például Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban – a #MeToo kapott ugyan némi lendületet, de lényeg

Cukor helyett: valóban egészségesebbek a cukorpótlók?

A finomított fehér cukor hozzájárul számos betegség kialakulásához, az elhízáshoz, megakadályozza az ásványi anyagok felszívódását, fogszuvasodást okozhat. Számos helyettesítőjét megtalálhatjuk a boltok polcain, de valóban egészségesebbek a cukorpótlók?

Április megnyitja

A hagyomány szerint ennek a hónapnak is Romulus adott nevet, isteni anyjának, Venusnak az etruszk neve után (Apru – a görögöknél Aphrodité). Mások a latin aperire „kinyílni, megnyitni” igére vezetik vissza a hónap nevének eredetét: nyiladozik a természet. A néphagyomány azonban április 24-től, azaz Szent György napjától számítja az igazi tavasz kezdetét. A régiek ezen a napon megtisztították a forrásokat, és csak ezután lehetett kihajtani a legelőre az állatokat.

Mellkisebbítő műtét – vannak, akik lelki okból kérik

Sok nő irigyli, a férfiak többsége odavan a dús keblekért. Viselőik azonban ezt gyakran nem áldásnak, inkább átoknak érzik. Nehezíti ugyanis a sportolást, hátfájást, gerincproblémákat okozhat, nehéz megfelelő melltartót találni, és akaratlanul is kihívó.

Újratervezők és újratervezést is újratervezők

Újratervezés – halljuk gyakran az autóban a navigációs alkalmazástól, és az esetek többségében követjük az utasításokat, főként ha számunkra idegen terepen haladunk. A mindennapokban azonban sok olyan helyzettel szembesülünk, amikor nem megy ilyen könnyen az „irányváltás”. „Nagy újratervezőket” kérdeztünk a tapasztalataikról. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában jelent meg.)

Nem csak esztétikai probléma a szétnyílt hasizom

Napjainkban, amikor a tökéletes test képét ontja ránk a média, igencsak érzékenyen érint, ha úgy érezzük, saját magunkon valami nagyon nem stimmel. Számos kismama küzd hasonló gondokkal, az egyik leggyakoribb közülük a várandósság után szétnyílt hasizom.

Olcsóbb és kíméletes – Eljött a zöld energia ideje?

Évtizedek óta ajánlják a környezetvédelmi szakemberek a megújuló vagy alternatív energiaforrások használatát, hiszen ha nem is teljesen ártalmatlanok a természetre, jóval kevesebb kárt okoznak, mint a nem megújuló energiaforrások. A fosszilis energiaforrások – kőszén, kőolaj, földgáz és propán-bután gáz – kiaknázása nemcsak azáltal árt a környezetnek, hogy nem termelődnek újra, hanem sokkal inkább azzal, hogy kiaknázásuk nagy környezetrombolással jár, ugyanakkor felhasználásukkal hatalmas mennyiségű káro

Böjtmás hava – „A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain..."

A népi kalendáriumban a böjt máshavának és böjtmás havának is nevezik a márciust, mely nevét Marsról, a háború Istenéről kapta. Az ókori Rómában ugyanis szerencsésnek tartották, ha a háborúkat ebben az időszakban indították. Nem csak a nemzetközi nőnap, de a székely szabadság napja is ebben a hónapban van, ugyanakkor a magyar sajtó napja, de a DJ-k világnapja és a nemzetközi Pí nap is.

A láz nem betegség

A nyugati, de akár már a magyarországi új kezelési normák is megalapozottak, ilyen például a lázcsillapításra vonatkozó ajánlás. Mert a láz csak egy tünet, amelyet legtöbb esetben nem kellene csillapítani.

Tudatos bőrápolás – nem lehet elég korán elkezdeni

A bőr legnagyobb szervünk, teljes testsúlyunk 10-12 százalékát teszi ki. Számos olyan funkciót tölt be, mely lényeges testi és lelki egészségünk szempontjából egyaránt. De a külcsíntől függetlenül, miért kell figyelnünk a bőrünkre?

Bele kell szólnunk felnőtt gyermekeink életébe?

Érdekes beszélgetésbe csöppentem egy este. Két ötvenes anya beszélgetett felnőtt gyermekeik sorsáról, s az anyai álláspontok éles kontrasztjára még a gyermektelen fülem is felfigyelt. Bele kell szólni felnőtt gyermekünk életébe? – merült fel bennem.

Családi minták – nem szavainkkal, inkább tetteinkkel nevelünk

Gyakran látom az utcán a gyermeket, ahogy vállát behúzva, szemét lesütve ballag valahová, lomha léptekkel. Milyen gondterhelt – állapítom meg mindig, de ahogy most elnézem az édesapját, az is szembeötlő, mennyire hasonló a járásuk, a testtartásuk.

Termékenységi nehézség – beszélni kell róla

Az, hogy ha a férfi nem tud gyermeket nemzeni, nem annyira látványos, mint az, hogy a nő nem tud teherbe esni. Ennek a visszássága, hogy a társadalom mindig a nő felé fordul, őt kéri számon, de cserébe a férfi fájdalma is gyakran rejtve marad.

Unokáinknak is látnia kellene

Székelyföld egyik legfőbb természeti kincse a Szent Anna-tó, százezernél is több turista látogatja évente. A gyönyörű krátertónak azonban egyre romlik a vízminősége, a néhai kristálytiszta kék színe az utóbbi időben zölddé változott. A fürdőzés és a tóparti piknikezés néhány évvel ezelőtti betiltása még nem elég az egyre algásodó víz védelméhez. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg).

Hirdetés

Hogyan ápoljuk a lábunkat? (VIDEÓ)

Kis bosszúságból nagy probléma is lehet – a lábfejünkön lévő sérüléseket, fertőzéseket nem szabad hanyagolni, hangsúlyozza a terápiás pedikűrös szakember a Kence új epizódjában. Mindennek az alapja a helyes lábfej- és körömápolás, valamint a higiénia.

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.

A stílus tényleg kortalan – Bardócz Judit gardróbja

Bardócz Judit fiatalos lendületét és megjelenését bármelyik huszonéves megirigyelhetné, noha Jutka néni 83 éves. A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy az a típusú nő, akire ránézve az ember azt gondolja: így érdemes élni.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.

A bábszínház minden korosztálynak szól (VIDEÓ)

Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.

Hogyan ápoljuk a festett hajat? (VIDEÓ)

A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.