Bármerre jártam utazásaim során, sehol nem tudtam elképzelni, hogy ott éljek, hátrahagyva mindent és mindenkit, ismerős, szívhez nőtt helyeket, embereket, a jól ismert életet. Esetleg talán úgy, hogy egy szélvihar felkapná a szeretett kisvárosomat a családommal, barátokkal együtt, és szépen elhelyezné egy olyan helyen, ami a szívem csücske lett egy másik országban.
Na most hadd meséljek nektek egy szegény ember három fiáról, akik egyszer ettek, kétszer nem. Szóval, szegényebb volt ez az ember a templom egerénél is, s egy nap azt mondta fiainak: – Most aztán már menjetek, ki merre lát! Nem tudlak titeket többet tartani.
Amikor Norvégiában jártam, az egyik legszebb élményem a gyönyörű táj volt. Jártam tengerparton, hegyen, völgyön, csodáltam tavakat, gyors sodrású folyókat és rengeteg erdőt, fenyveseket, amelyek sziklákon nőttek.
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy dervis, aki épp egy tó partján meditált, amikor meghallotta, hogy a tó másik oldalán egy másik dervis teli torokból énekeli: „ah jah hoo, ah jah hoo...” Mivel a szokások szerint a kántálás szövege „jah hoo” volt, az első dervis aggódni kezdett, hogy a másik csak az idejét és az erejét vesztegeti a hatástalan dal miatt.
Volt egyszer egy szegény embernek három fia. Mindig azt mondogatta nekik, igyekezzenek minél több dolgot megérteni, megismerni, megtapasztalni, hogy arany helyett a józan ész, jószágok helyett az éberség és a leleményesség legyen a gazdagságuk, mert akkor mindig tudnak boldogulni.
Volt egyszer egy király, s annak egyetlen egy leánya. Gyönyörű szép királykisasszony volt, de olyan nyelves, hogy senki megközelíteni se tudta a szájasságban.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szabó. Ez a szabó olyan ügyesen szabott és varrt, hogy hét határban nem akadt párja. Híre a királyhoz is eljutott, így hát idővel királyi szabó lett belőle.
Ötvennyolc éve halt meg Kodály Zoltán, zenepedagógiája azonban ma is „A” magyar módszer. A világhírű zenetudós álmát, hogy a muzsika valóban mindenkié legyen, két évtizede éve próbálja valóra váltani a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kar.
Miközben a Woodstock fesztivál szervezői javában készültek a hippi-korszak legnagyobb zenei eseményére, mely 1969 augusztusának harmadik hetében zajlott, Los Angeles egy békés villanegyedében meggyilkolták Roman Polanski feleségét. A várandós Sharon Tate-t Charles Manson „hippi vezér” követői végezték ki brutális kegyetlenséggel. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)
Nem egészen öt éve igazgatja a sepsiszentgyörgyi román színházat, a TAM-ot, és számos visszhangos projekt, teljesítmény van mögötte. Többek között az, hogy a sepsiszentgyörgyi magyar közönséget is bevonzotta a román színház előadásaira: repertoárra tűzött kétnyelvű előadásokat, hozzányúlt a Trianon témához, magyar feliratozással játszanak több előadást. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)
Meggyőződéssel állítják ma is egyesek, hogy a világ tévedésben van: Elvis Presley, a Király igenis él! Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az Elvis-imádatnak kultusza van, a világon számtalan Elvis imitátor ténykedik és él meg az imidzsből. Tehát mondhatjuk azt, a Király tényleg halhatatlan. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)
Ilyen bizonytalan időkben, mint most, lehetünk tudatos filmfogyasztók is, pozitív érzelmeket, bátorító, megmosolyogtató történeteket keresve. A 2015-ös Danny Collins (rendező: Dan Fogelman) című zenés film épp egy ilyen alkotás, egy önmagát kereső férfi, egy apa története sok érzelemmel, jó zenével. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)
Számtalan könyvet írtak már a holokauszt témájában, és azt gondolná az olvasó, hogy nincs új a nap alatt. Mégis, dr. Eger története, ami személyes élményein alapszik, más szemszögből közelít a témához, méghozzá a gyógyulás szemszögéből. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
Az új-zélandi Taika Waititi legújabb filmje egy szép, elgondolkodtató történet háborúról, kapcsolatokról és arról, hogy hogyan lehet megélni, átélni, átvészelni a nehéz helyzeteket. (cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
Amit nem nevezünk meg, nem is létezik, írja Mithu M. Sanyal a női nemi szerv orvosi, mitológiai, néprajzi, irodalmi és művészeti ábrázolása alapján írt Vulva, a láthatatlan szerv felfedése című könyvében. A Nyugat kultúrtörténetét ígéri a hiánypótló kötet, amely megpróbálja a női nemi szerv kulturális jelentőségére irányítani a figyelmet. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg.)
Nem is a gyerekek voltak elsősorban a célközönség – ám ha a Hófehérkéhez vagy a South Parkhoz kellene ajánlót írni, az első sorokban az állna, az utóbbitól tartsák távol a zsenge korúakat. Az animációt, a rajzfilmet korán megszerették a felnőttek, a viszony pedig hol lazább, hol szorosabb volt néző és alkotás között. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg.)
Igazán rendhagyó alkotó rovatunk alanya: magyarnak született Aranyosgyéresen, román nyelvű közegben él és dolgozik hosszú ideje, s (egyelőre) kizárólag angolul versel. Nyitrai Réka nevét Európa legkreatívabb haikuírói közt jegyzik. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)
A Forbes vagy a Film24 kritikája szerint is a Vezércsel (Queen’s Gambit) című Netflixes sorozat (újra) szexivé tette a sakkot. Nem tudom, hogy a szexi-e a legjobb szó, de tény, hogy a 2020. október végén debütáló 7 részes alkotás népszerűvé tette a sokszor és sokak által unalmasnak titulált sportot, amit jól szemléltet az is, hogy karácsony előtt teljesen kifogyott a boltokból a kockás táblajáték.
A Steve nem csak egy laza darab levezetni a napi fáradalmat, hanem nyomot hagy a nézőben. Az első perctől szorít, és olyan kérdéseket vet fel, amelyek a stáblista után is ott maradnak velünk. Másnap is, harmadnap is, egy hét múlva is.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Rádió GaGa hullámhosszán Csizmadia Attila hangja, azt viszont talán kevesebben tudják róla, hogy szenvedélyes utazó: amikor csak teheti, világot lát, új kultúrákkal és emberekkel ismerkedik.
A minőség és a következetesség a szép, egészséges bőr titka. Az egészséges bőr pedig később kezdi öregedés jeleit mutatni, vallja Bondor Sipos Gyöngyi kozmetológus, a Mom’s Medicosmetics alapítója.
Szinte minden nő egy kicsit testképzavaros. Miért? Mert nem szokásunk tükörbe nézni. Mert nem bátorítottak, tanítottak meg elfogadni és szeretni magunkat. Sokszor az önelfogadás első lépése egyszerűen az, hogy merjünk belenézni a tükörbe.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.