élet

Kolozsvár belvárosában, a Malom utcában, harminc évvel ezelőtt élt egy özvegyasszony, Vera néni. A nagyobbik öcsém róla faragta azt a szólásmondást, hogy töltődik, mint Vera néni.

Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.

Nemrég olyan falvakon utaztam át, ahol egyértelműen látszott a szegénység és sajnos, az igénytelenség is. Nem vágyom arra, hogy ilyen településeken éljek, de mégis elgondolkodtatott, hogy vajon, nem ők élnek nyugodtabban?

A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?

Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?

Férjemmel együtt városi gyerekek voltunk, tömbházlakásban nőttünk fel. Évente csupán egyszer-kétszer jutottunk el néhány napra falun élő nagyszüleinkhez, igaz, azok az év legszebb napjai voltak, és azóta is úgy maradtak meg emlékeimben.

Nem singgel mérik az embert, ám Paluska Ilona testmagassága mindössze 105 centiméter. S bár számunkra, a társadalom számára ez határozza meg őt, ő a maga 46 évével köszöni szépen, jól van, és nem foglalkozik azzal, hogy törpenövésű.

Vajon, különösen nehéz időszak az életközép, a változókor a nők számára? Miért nehéz nőként öregedni? Hogy kellene önazonosabban, jobban? Korával harmóniában élő (színész)nőt kérdeztünk, aki sokat dolgozik nőkkel, a ránk aggatott szerepekkel és önmagával.

Kommunikációs szakember és háromlányos édesanya, aki saját bevallása szerint olvasni szeret, aludni és Isten országát építeni. „Mint az égő csipkebokor” – vallja Kossuth-díjas író édesapjával, Visky Andrással egyetértésben saját temperamentumáról.

Még negyvenkilenc nap a nyaralásig. Te jó ég, ezt nem lehet kibírni. Hőségriadó van. Huzat okozta beltéri ajtócsapódások törik meg a légkondi idegesítően monoton zakatolását. A munkamorál takaréklángon vánszorog, állandó a melegre való panaszkodás.

Kellemes, halk zene szólt, és meglepően sok kisgyermek szaladgált, bójázva a pincérek között. Rövidesen egyértelművé vált, hogy ez egy óvodai ballagási ünnepség. Óvodai ballagás, ízlelgettem akkor. Ott, akkor, gyermek nélkül, fiatalon.

Szinte láthatatlanul szemerkél a májusi eső, méretes csiga cipeli az udvar egyik végéből a másikba a házát. Az albérlet ablakából gyermeki kíváncsisággal figyeljük, ahogy gurulnak az esőcseppek az almafa bingyóiról.

Április a Nőileg „születésnapi” hónapja, és idén a lap fennállásának 10. évfordulóját ünnepeljük. Ennek apropóján pedig mi másban merülhetnénk el leginkább, mint a nőiségünkben? Mert valamikor az is megszületett, és sokunkban nem is olyan könnyedén.

Kitárom a nyári konyha ajtaját, hadd kukucskáljanak be a májusi napsugarak. A lekvárfőzés előkészületeivel foglalatoskodom. Az üvegek készen állnak, az epret pucolom. Egyszer csak azt kérdezi a lányom: anya, te mit vársz a legjobban?

Anya, emlékszel? Emlékszel még arra, hogy hároméves voltam? Hároméves, s akkor, ott, a kicsi szobában nem voltak gondjaink. Apa nem volt otthon, s csak mi ketten voltunk. Ketten, és mesét olvastál nekem, a nagy meséskönyvből, amelyiket úgy szerettem.

A Született feleségekből ismert Eva Longoria, Lady Gaga vagy Madonna is hiába nyújtózkodnának a konyhámban borospoharakért, a maguk 150 (+-5-6) centijével nem érnék fel a faliszekrény második polcát. És nők milliói még náluk is alacsonyabbak.

Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.

Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!