Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
Nemrég olyan falvakon utaztam át, ahol egyértelműen látszott a szegénység és sajnos, az igénytelenség is. Nem vágyom arra, hogy ilyen településeken éljek, de mégis elgondolkodtatott, hogy vajon, nem ők élnek nyugodtabban?
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Férjemmel együtt városi gyerekek voltunk, tömbházlakásban nőttünk fel. Évente csupán egyszer-kétszer jutottunk el néhány napra falun élő nagyszüleinkhez, igaz, azok az év legszebb napjai voltak, és azóta is úgy maradtak meg emlékeimben.
Nem singgel mérik az embert, ám Paluska Ilona testmagassága mindössze 105 centiméter. S bár számunkra, a társadalom számára ez határozza meg őt, ő a maga 46 évével köszöni szépen, jól van, és nem foglalkozik azzal, hogy törpenövésű.
Vajon, különösen nehéz időszak az életközép, a változókor a nők számára? Miért nehéz nőként öregedni? Hogy kellene önazonosabban, jobban? Korával harmóniában élő (színész)nőt kérdeztünk, aki sokat dolgozik nőkkel, a ránk aggatott szerepekkel és önmagával.
Kommunikációs szakember és háromlányos édesanya, aki saját bevallása szerint olvasni szeret, aludni és Isten országát építeni. „Mint az égő csipkebokor” – vallja Kossuth-díjas író édesapjával, Visky Andrással egyetértésben saját temperamentumáról.
Még negyvenkilenc nap a nyaralásig. Te jó ég, ezt nem lehet kibírni. Hőségriadó van. Huzat okozta beltéri ajtócsapódások törik meg a légkondi idegesítően monoton zakatolását. A munkamorál takaréklángon vánszorog, állandó a melegre való panaszkodás.
Kellemes, halk zene szólt, és meglepően sok kisgyermek szaladgált, bójázva a pincérek között. Rövidesen egyértelművé vált, hogy ez egy óvodai ballagási ünnepség. Óvodai ballagás, ízlelgettem akkor. Ott, akkor, gyermek nélkül, fiatalon.
Szinte láthatatlanul szemerkél a májusi eső, méretes csiga cipeli az udvar egyik végéből a másikba a házát. Az albérlet ablakából gyermeki kíváncsisággal figyeljük, ahogy gurulnak az esőcseppek az almafa bingyóiról.
Április a Nőileg „születésnapi” hónapja, és idén a lap fennállásának 10. évfordulóját ünnepeljük. Ennek apropóján pedig mi másban merülhetnénk el leginkább, mint a nőiségünkben? Mert valamikor az is megszületett, és sokunkban nem is olyan könnyedén.
Kitárom a nyári konyha ajtaját, hadd kukucskáljanak be a májusi napsugarak. A lekvárfőzés előkészületeivel foglalatoskodom. Az üvegek készen állnak, az epret pucolom. Egyszer csak azt kérdezi a lányom: anya, te mit vársz a legjobban?
Anya, emlékszel? Emlékszel még arra, hogy hároméves voltam? Hároméves, s akkor, ott, a kicsi szobában nem voltak gondjaink. Apa nem volt otthon, s csak mi ketten voltunk. Ketten, és mesét olvastál nekem, a nagy meséskönyvből, amelyiket úgy szerettem.
A Született feleségekből ismert Eva Longoria, Lady Gaga vagy Madonna is hiába nyújtózkodnának a konyhámban borospoharakért, a maguk 150 (+-5-6) centijével nem érnék fel a faliszekrény második polcát. És nők milliói még náluk is alacsonyabbak.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A hazakészülés megváltoztatja a dolgok hőfokát. Több ez, mint egy utazást megelőző természetes izgalom. Édes, lázas állapot, számolni a napokat az indulásig, hogy itthonról, hosszú idő után végre megérkezhess haza.
Csíki lányként Temesvárra ment tanulni, román nyelven, művészeti közegben, ma a Nyugati Egyetem textil szakának oktatója. Története azt is megmutatja, hogy a művészi pályához nem egyetlen, előre kijelölt út vezet.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.