Tizenhárom éves lányként határozott meggyőződéssel tudta, mi szeretne lenni. Gyermekkori álmát valósította meg azzal, hogy ma producerként dolgozik, és mint egy mesehős, mindent megtett azért, hogy ez megvalósuljon.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy kismama, aki végtelen örömmel és türelemmel játszik, beszél a kisdedével, emellett sokat sír és örül, ha nyugodtan letusolhat. Ismerős? Talán a világ összes kismamája ilyen. Nehezített terep, ha a kismama kerekesszékben van.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Olvasom, hogy a dán iskolákban az év 6. hete az ún. Szex hét. Úgy tűnik, tőlünk északabbra nem kerülik a szexre utaló kifejezéseket a tanórákon. Ellenkezőleg, immár 14 éve ez a mindenkit érintő tematika kerül februárban az iskolai programok fókuszába.
Sok születésünk van a világra jöttünk után is. Megszületnek különféle szerepeink, születnek érzéseink, korszakaink, álmaink, elvárásaink. Csodálatos pillanataink, emlékeink. És vannak születések, amelyeknek a részesei vagyunk.
Épp a hazai mozik műsorán fut egy film Pierre Richarddal, a Stéphane Robelin által írt és rendezett A magas, ősz férfi társat keres könnyed humorú filmjében alakít emlékezetest.
Tíz éve, a Nőileg első lapszámának bemutatóján adott koncertet, s azóta kissé eltűnt a látókörünkből és az erdélyi könnyűzenei életből. Tóth Kati szerint az „amerikai álom” nem olyan egyszerű, mint a filmekben, de ő rendületlenül hisz benne.
Felkavaró! Hiába írtam le számtalanszor ezt a jelzőt korábban, nem jut megfelelőbb kifejezés az eszembe, amint itt ülök a számítógép előtt reszkető gyomorral. Igen, már megint holokauszttörténet, de meg kell mondanom, nem a szokványos fajtából.
Aki a könyvet szereti, rossz ember nem lehet – jelenthetnénk ki a virágos közmondást újragondolva, és ebből kiindulva, azokat a helyeket is bátran ajánljuk, ahol a könyv mellé kávét, vagy a kávé mellé könyvet is kínálnak.
Legyen szó nyaralásról, vagy csak néhány nyugodt óráról a medence partján, vagy lefekvés előtt, egy jó könyvvel minden teljesen más. Gálovits Rózsa ezúttal Anna Gavalda Édes életünk című könyvét ajánlja.
Bedő Barna Székelyudvarhelyről indult a világot jelentő deszkákra, majd egy huszárvágással a filmelőzetes-készítés roppant sokrétű világába. Melyik magyar filmet láttad utoljára? Jó eséllyel a székelyföldi származású trailerproducer csalt be a moziba.
Ha már a tulipánok, nárciszok elhervadnak az ünnepi lelkület oltárain, mi van az ünnep után? Ha történetesen szabadnappal folytatódik? Nyaralós és hétvégi pihenős kultúránk van, de mit kezdünk magunkkal, ha szabad pihenni, csak úgy?
Egyszerű, pici kis könyv. Egyszerű a címe, egyszerű a fehérsége, jól megfér a polcon a többi könyvvel, nem hivalkodik, nem tolakszik, vár. Vár az olvasóra, a saját emberére, aki majd átlapozza, csodálkozva betűzgeti, magához öleli, szeretgeti.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.
Bár egyre több a napsütés, s szívünket melengeti már a csicsergő madárdal, alig bírjuk kivárni az igazi tavasz érkezését. A hosszú tél elnyelte a vitaminkészletünk, épp ezért epedünk valami zöld, valami zsenge, valami tavaszias íz után.
